Másnap a suliba:
- Sziasztok!- köszönt Karin – nem láttátok Ai-t?
- Most hogy mondod én sem találkoztam vele ma reggel – Tami
- Pedig mindig megkeres minket reggelenként suliba menet – Mei
- Kezdek aggódni érte – Karin
- Nem ment este a kísértetházba?- Mei
- De akkor biztos minket is hívott volna. Nem? – Tami
- Az lehet de ahogy Ai-t ismerjük szerintem volt olyan bátor hogy elment egyedül is – Mei
- Az lehet de akkor hol van?- Tami
- Ugye nem? Ugye nem? – Karin – ugye nem maradt odabent?
- Mi? Karin, biztosan nem… - biztatta Tami Karin-t.
- Vajon Ai mindent elmond nekünk? – Mei – ha elmondana biztos minket is hívott, volna hogy mennyünk vele.
- Vagy csak már nem is kellünk neki – Karin
- Azt nem hinném! Hiszen nálam van a kulcs meg a toll is – Mei
- Tényleg! Hallod Karin!- Tami
- Bár… akkor meg nem oszt meg mindent velünk ha már kizártuk hogy nem kellünk neki – Mei
- Az is igaz! – Tami
- Nekem tök mindegy csak találjam meg Ai-t – mondta Karin
- Hé becsöngettek! – Tami – mennyünk!
Aznap az igazgató nem ment be a suliba és hegedűórára sem akkor. Egyik tanár és asszisztens sem tudta hogy miért. Még a portást is megkérdezték, hogy nem e szólt neki vagy valami, hogy nem ment be a suliba, de ó se tudott róla semmit. Megnézték a tevékenységnaplóját és előző nap nem írt bele és a mai nem egyetlen szót és időpontot sem. Ez nem volt jellemző rá mivel mindig számon tartotta, hogy mit csinál. Hívták telefonon, küldtek neki üzenetet, de semmi válasz nem volt rá. Így volt ez nálam is. A lányok hívtak is meg üzentek is de ugyanígy semmi válasz nem volt rá.
- Mi ez? Az igazgató sincs ismeretlen okok miatt és Ai se – mondta Tami
- És akkor még én vagyok begyogyózva, hogy izgulok Ai-ért – Karin
- Tami! A csaj teljesen kész van! – Mei
- Mei! Ez nem egy vicc! Végülis mostanság tényleg furcsa dolgok történnek velünk nem gondolod?
- Jó, jó igaz, de szerinted, hol lehet Ai?
- Nem tudom én se!
- Na az jó! – mondta Mei egy kicsit idegesen
- Biztos hogy idejött este, de akkor hol lehet? – Karin
- Nyugodjatok le mindketten! Bízzunk benne hogy meglesz ha meg nem este eljövünk ide – Nyugtatta Tami a lányokat bár a mondat második része nem mondható nyugtatónak.
- Én ide este be nem teszem a lábamat még egyszer! – jelentette ki Mei
- Rendben! Ha nincs a lakásán, akkor eljövünk! – egyezett bele Karin
- Na én nem! Mondtam! Még én is tartok ettől a helytől este!
- Mei! Amúgy is nálad van a toll meg a kulcs!- mondta Tami
- Akkor odaadom! Nem én akartam hogy nálam legyen!
- Jó, ha nem jössz, akkor nem jössz és kész! – kiáltott rá Karin
- Ezt megbeszéltük! – értett egyet Mei
- Mi van? Na ne! Hé! Lányok! – kiáltott a lányok után, akik ellentétes irányban elhúzták a csíkot – Na de jó! Annyira örülök! Nem elég hogy nincs semmi az egyik barátnőmről a másik kettő ráadásul össze is veszett én, meg egyedül maradtam – duzzogott Tami
Nálam a helyzet szerintem rosszabb volt, mint náluk. Az életemért küszködtem már egy jó pár órája. Fogalmam se volt hogy hol vagyok vagy mi is történik valójában. A testem minden porcikája fájt. Egy fokot se tudtam mozdulni… megpróbáltam a fejemet elfordítani, de éppen csak hogy egy icipicit jobbra és balra tudtam tekinteni.
- Hol vagyok? Mi történik velem? – kérdeztem, de választ már csak később kaptam.
Egy idő után síró hanggal valaki hozzám szól.
- Ai! Sajnálom! Kérlek ne haragudj!
- Ki vagy? – kérdeztem az ismeretlen hangot de egy idő után beugrott – Naoki
- Sajnálom! Sajnálom! Nem tudtalak… én…
- Mit sajnálsz? – kérdeztem tőle
- Nem tudtalak megmenteni – mondta
- Mi? Hhhh…. – ijedten próbáltam ránézni
- Kérlek bocsáss meg! Nem akartam! – és csak sírt teljes szívéből
- Nem! Nem… én nem… nem akarok így meghalni! Kérlek segíts!
Mikor megtudtam hogy végleg halálosak a sérüléseim akkor nagyon megrémültem.
- A tűk végén amikkel eltaláltak méreg volt és ahogy gyorsan kisétáltál az aulába ez az anyag elterjedt – magyarázta
Folytak a könnyeim. Nem kényszerből mivel sírni se volt erőm, de nem tudtam visszatartani.
- Naoki! Utállak! Gyűlöllek, de ez egyszer kérem, hogy segíts valahogy. Még sok mindent meg kell tudnom. Nem karok így meghalni. Nem fog ez a kísértetház és a lakói kifogni rajtam és te se! Szóval, muszáj meggyógyulnom!
- Mi? – kérdezett vissza
- Ai! Ne beszélj! Így is alig van hátra még egy órád se! Te nem tudod ez nekem, mennyire fáj. Ha te meghalsz, biztosan megölöm magam, amiért nem tudtam segíteni!
- Naoki. Egy órám se?
Fogta a kezemet, de alig éreztem a fájdalomtól. Egy órám sincs hátra. Valahogy barátkoznom kell a gondolattal, hogy meg fogok halni. Nem! Nem fogok meghalni!
- Nem fogok!
- Hogy?
- Ha meghalok, támassz fel! Biztosan van valamilyen módszere! Biztos ismersz valakit aki képes meggyógyítani. Egy varázsló vagy mit tudom én, de én így nem vagyok hajlandó feláldozni az életemet.
- Miért?- kérdezte
- Mert az azt jelenti, hogy feladtam!- jelentem ki- de én még nem adtam fel! Az életemért küzdök, nem veszed észre? 17 éves fiatal lány, aki valamilyen kísértethülyeségért hal meg!
- Rendben! Viszont akkor most el kell mennem. Egy hét múlva visszajövök. Ne hidd, hogy halottként jó lesz itt az iskola börtönében! Nem olyan rossz, mint a pokol, de rosszabb, mint a mostani helyzet és mást, se érzel csak fájdalmat. Kikötözve az ereid megduzzadva kínszenvedés egy hétig kibírni.
- Iskola börtön?
- Gondold meg jól! Biztosan ezt akarod?
- Logikus! Ha nem akarnám, akkor örökké a börtönbe lennék. Hülyeség! Egy ilyen senki, fel mert nekem tenni ilyen kérdést!?
Mondani lehet nehéz volt, de olyan könnyen elállt a szó a számból mikor megcsókolt, hogy azt gondoltam én őrültem meg. Teljesen elpirultam. Újra éreztem a sajogó fájdalmat közben a levegőért kapkodtam.
- Ai! Nem biztos, hogy visszajövök! – jelenti ki
- Mi? – kérdeztem – és miért csak most szólsz?
- Mert az életemet áldozom fel és ha nem mondtam volna el talán még repdesne benned valahol a remény, hogy feltámadhatsz, de így most.
- Indulj! Elég gondot okoztál nekem! Legalább az utolsó perceimben kímélj meg magadtól.
- Szeretlek Ai! Fogd be! Fogd már fel! Neked egy csók nem jelent semmit? Sőt! Két csók!
Csak néztem. Nem tudtam mit mondani rá. Hiszen nem vagyok szerelmes belé, de akkor miért érzem úgy hogy lelökném a mélybe és utána én is ugranék?
- Mentem! Szia!
- Halj meg…
Fél óra múlva:
- Naoki… Naoki… Naoki… miért nem mondhattam el teljesen szemtől szemben, hogy szeretlek! Szeretlek! Egy hülye, idióta vagyok! Nem kellet, volna úgy beszélnem vele! Az életét áldozza fel értem én meg elküldtem hogy halljon meg. Most egyedül kell meghalnom a szerelmem nélkül. Naoki… félek!
Abban a másodpercben egy nagy lüktetést éreztem a mellkasomban. Tudtam hogy itt a vég.
- Ég veled szerelmem! Naoki! – mondtam az utolsó szavaimat
A lányok eközben:
- Figyel Karin te mész be először!- Tami
- Még mit nem!- Karin
- Kő-papír-olló?
- Rendben!
- Kő… papír… olló!- egyszerre
- Nyertem!- kiáltott fel Tami
- Jó megyek!
Indult be a kísértetház kapuján. Mivel neki is egy erős célja volt mint nekem így ő rá se volt hatással az ördög szeme, de Tami-t megfogta. Ha Karin nem lett volna ott Tami-ból biztos kiszívta volna az összes életerőt és ott nyomban összeesett volna. Karin egy nagy pofonnal el is intézte a dolgot.
- Gyere!- mondta Karin – ne nézz a szemébe!
- Jó!
- Miért harangoznak?
- Passz!
- Odanézz!
- Mi az?
- Valaki meghalt! Ott viszik négyen!
- Látom! Mennyünk nézzük meg!
- Oké!
Rohantak mind a ketten hogy megnézzék jobban hogy mégis meghalt-e valaki vagy ez csak egy szellemi tréfa.
- Mindjárt fent vagyunk!- mondta Tami
- Odanézz!- kiáltott Karin – ááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!- akkorát sikított hogy a környéken szerintem mindenki hallhatta.
- Ai!
- Nem! Ez lehetetlen!
Gyorsan odament ahoz a négy szellemhez akik valójában kaszások voltak.
- Nem!
Elájult a látványtól. Tami szaladt hogy a testet gyorsan el tudja vinni.
- Karin! – pofozta fel Tami Karin-t – gyereazonnal! Segíts!
Elérve egy helyet ahol nem igazán láthatók, és beültek a halott testemmel együtt.
- Ai! Kérlek ne! Ne add fel! Hallod! Ai! Ai!- potyogtak Karin könnyei
- Nyugodj meg!- mondta Tami aki persze szintén sírt
- Szerinted hogy nyugodhatnék meg mikor meghalt a legjobb barátnőm? Amúgy meg te is sírsz!
- Tudom, de hidd el én, sem akarok!
- Mért szerinted én igen? Biztos hülyeségből sírok érte!
- Én se de nem lesz jobb, hidd el!
- Jaj Tami… ezt érdemelte? Ezt? Most mit csináljak?
- Valahogy feltámasztjuk!
- Szerinted ez egy mesebeli világ?
- Nem… de az iskola igen!
A börtönben közben:
- Engedjenek el!!!! Ááááááá!!!! Hagyjon békén! Háá! Áhhh! Ne! Menyjen innen!! Én élek! Takarodjon! Mit csinál azzal ahh… - nem ismerem a poklot, de ennél nincsen rosszabb.
Teleszúrnak késsel, aztán kiszedik, persze begyógyul, hogy utána tovább piszkálhassanak. A kezeim és a lábaim ki vannak kötözve olyan erősen, ahogy csak lehet kifeszítve. Az idegeim duzzadtak és ez ellen nem tehettem semmit. Közben alattam a teljes mélység. Mellettem a falon hullák csontjai és szembe velem négy kaszás, akik szórakoznak velem (vagyis a lelkemmel). Körülöttem sikolyok száguldoznak és a mélyből véres kezek, nyúlkálnak értem. Ráadásul véreső is szokott esni és a legborzalmasabb az alvadt vérszag. Sose kérnék ilyet, de azt kívánom hogy Naoki térjen vissza! El akarom mondani neki hogy mennyire szeretem!
- Tegyétek le azokat a tecubisi-ket! (tecubisi: japán harci eszköz, hasonlít a suriken-hez alakra, de testben nem)
A tecubisi-k a testem minden pontját érték. Egyszerűen borzasztó. Nem tudok már rá mit mondani. Teljesen kikészűltem. Alig maradt benne remény.
- Karin! Gyere! Visszük Ai-t is, gyere!- mondta Tami
- Megyek… - válaszolt
Elvitték a testemet Tami-ék. Még jó hogy sötét volt, mert különben azt hitték volna gyilkosok.
- Mit csináljunk egy holt testel?- kérdezte Tami
- Ne mondj ilyet! Van neve is! Ai!
- Bocsi! Ai-val… nem maradhat itt nálam.
- Ez így nem jó! Tami tudom megőrültem, de most észből beszélek hogy nem tehetjük. Valamire várni kell!
- Ha nem lenne jó a megérzésed nem bíznék benned! Sajnos eléggé jó szóval nincs más lehetőségem.
- Köszi!
5 nap után azt hittem nekem végleg végem. Innen örökké… tovább… ugyanoda… nem bírom. Már rám se lehetne ismerni. Félek, hogy Naoki meg fog halni vagy hogy már meghalt. Az, számomra a legborzalmasabb lenne. Mi lesz a jövőbe? Teljesíti az ígéretét? Visszatér? Szeret még? Érezni fogom még a nagy kezei érintését és az ajkaimon az ajkait? Eközben… az egyik kaszás egy kést dobott át rajtam. Ezek a morbid játékok olyan mintha százszor meghaltam volna. Ha jól számítom egy nap, legalább akkor ötvenszer megölnek. Ezt kibírni veszedelem. Naoki! Nagyon kérlek szépen gyere vissza értem!
- Nézz oda! A kis csaj nem bírja! Ha ha ha!!! – az egyik kaszás
- Jaj szegénykém! Felvidítom pár suriken-nel – a másik – nézz hogy örül neki!
- Áááhhhhh… - én
Vajon most mi történik Naoki-val?
- Már majdnem ott vagyok! Elérem!- Naoki
- Állj! Ki vagy te idegen?- kérdezte egy sötét ruhába öltözött alak.
- Engedj be!
- Hogy beszélsz velem? Tudod te ki vagyok én?
- Igen! Omen nagyapa testőre.
- Naoki? Te vagy az? De rég láttalak! Gyere be.
- Kössz Takou! Egy nagyon fontos ügyben jöttem a nagyapához!
- És mégis milyen nagy ügyben?
- Meghalt a szerelmem.
- Mi? Részvétem kölyök!
- Azért jöttem a nagyapához hogy kérjek valamit amivel fel tudom támasztani őt.
- Hogy hívják a lányt?
- A neve Ai.
- Ó! Mint szerelem. Remélem sikerül.
- Én is! Elhiheted.
- Honnan ismerted meg?
- Az egyik tanítványom.
- Tanítvány? Csak nem vagy pedofíl Naoki?
- Dehogy! Én még csak 22 vagyok ő meg 17.
- Nah azért! Az az 5 év nem sok. Na nekem vissza kell mennem őrködni. Sok szerencsét!
- Kössz Takou! Szia!
Naoki átkelt a függőhídon és már ott is volt a háznál.
- Nagyapa!- szólt az öregnek
- Naoki? Hát te hogy kerülsz ide? 6 nap míg idejössz… nagyon fontos lehet ha itt vagy.
- Meghalt a szerelmem. Kérlek nagyapa, segíts! Teljes szívemből szeretem! Csak érte teszem. Had támassza fel!
- Mivel az unokám vagy ez kötelességem. Először i hogy hívják a lányt?
- Ai a neve.
- Mint szerelem. Hm… nagyon szeretheted ha sírsz érte.
- Még jó hogy sírok, hiszen meghalt! Milyen kijelentés ez nagyapa?
- Jó elég csak a könnyedből kellett egy csepp.
- Mi?
- A feltámasztó szerelmi italt keverem.
- Ja! Bocsáss meg!
- Ez csak természetes! Lássuk csak… könnycsepp, mentalevél, ametiszt, rózsaszirom lé, macskagyökér és a senki nem ismeri ezt az igézetet ige: Todámárte kaodepszi nitrogátesz okánoszá mertokádet imetoku daodessz klártá ai!
- Kész!
- Nagyapa rád nézek fel a legjobban, ha sikerül!
- Biztosan sikerül! Hazavigyelek a gyors expresszemmel?
- Megköszönném!
- Viszlát kis unokám! Jah és itt ez a bot. Ha háromszor csillagot rajzolsz a levegőbe akkor itt leszel.
- Ezt eddig mért nem mondtad?
- Mert most fejlesztettem ki.
- Aha! Értem! Na szia!
- Szia!
Naoki haza is tért a nagyapjától és egyből felfelé ment a titkos tetőtérbe.
- Ai! Jövök! Ne félj!
És mikor épp indult az ágyhoz…
- Ai! – kiáltott – Ai hol vagy? Jézusom csak nem vitték el a kaszások? Ne! Csak azt ne! Ai!
Szaladt gyorsan fel a kaszásokhoz…
- Hol van?
- Mi hol van főnök?
- Hol a lány akit fent hagytam?
- Ja az a csaj akivel mostanában szórakozunk? Két csaj valahova elvitte.
- Mi?
- Jól hallottad! Tünés!
- Hagyjátok békén a lányt!
- Nem tehetjük még akkor se ha a főnökünk vagy.
Mikor hallottam hogy valakivel beszéltem a kaszások úgy éreztem Naoki az. Biztosan ő az mivel a kaszások főnököt mondtak.
- Nyomorult kaszások! Még az a jó hogy a két csaj elvitte Ai-t. Még mindig jobb mintha azok az idióták vitték volna el. De vajon ki vitte el?
Másnap a suliban az igazgató újra felbukkant…
- Odanézz!- mondta az egyik csaj
- Hol volt? Mit csinált? – kérdezősködtek
- Igazgató úr! Igazgató úr!- kiabált egy tanár
- Tessék?
- Maga teljesen megőrült?
- Na lám… mi az hogy megőrültem?
- Nem jött be az iskolába nem intézte el az ügyeket a tevékenység naplójába se írt. Mégis hol volt?
- A nagyapámnál.
- Hogy mííííííííí?
- Mi van? Nem lehet magukra hagyni az öregeket. Másrészt meg az öreg egy életet menthet.
- Értem hogy 22 éves, de ez már több a soknál.
- Kérem Sachiko kisasszony, de ezt el kellene halasztanom, mivel így is egy nagy teher nyomja a vállamat. Maga el sem hiszi én milyen rosszul vagyok.
- Értem igazgató úr! Sajnálom hogy zavartam – kért bocsánatot a nő.
- Semmi gond de most mennem kell. Viszlát kisasszony.
- Viszlát.
És a barátnőimhez ment…
- Lányok! Beszélnem kel veletek!
- Igen Kyuuketsuki igazgató úr?
- Nem tudjátok hogy hol van Ai?
- Ai? Hát ööö…
- Tudjátok igaz?
- Értem hogy van magában valami fura. Már akkor észrevettem mikor mondta hogy jöjjünk vissza megkeresni Ai hegedűjét, de maga honnan tud erről?
- Nem mondhatom el, de muszáj megtudnom hogy hol van Ai! Bocsássatok meg – kért bocsánatot mert kicsordul a könnye.
Suttogva a lányok: - Sír? Mi a baja?
- Mért nem akarja elmondani?- Karin
- Mert akkor Ai-nak csak rosszat tennék. Így is sokat mondtam. Mondjátok meg hogy hol van!
- Karin ne mond meg!- Tami
- De elmondom! Tami-nál van.
Karin elmondta és…
- Mi? Úristen! Gyertek!
- Mit csinál? Nem mehet be csak úgy Tami lakásába.
- Ai múlik rajta nem de?
- És ha igen akkor mi van?
- Meddig rejtegetitek még?
- Honnan tudja?
- Nem lényeg! Már mondtam! Túl sokat tudtok!
- Viszont ugyanazt tudjuk mint maga részben.
- Add a kulcsot Tami.
- Tessék.
- Maradjatok kint! 10 perc múlva gyertek be. Ott lesz az ajtóba a kulcs.
Kint a lányokkal…
- Mi képzel? – Karin
- Honnan tudta hogy itt van? Mi van ezzel a fickóval? - Tami
- És mit akar Ai-val?
- Végülis ki tudja mit csinál vele…
- Lehet hogy tudják hogy itt rejtegetjük és elviszi eltemetni mert a rendőrség úgy rendelte el?
- Mi van? Mennyünk be azonnal!
- Mi? Hol van?
- Vissza a suliba!
Addig Naoki…
- Ne aggódj Ai! Meg van a feltámasztó szer és megmentelek! Bírd ki még egy kicsit!
Addig nálam…
- Hol van már Naoki? Naoki! Mikor jössz már? Kérlek mihamarabb… kérlek – mondtam potyogó könnyeimmel együtt.
Telik az idő… a lányok a suliba meghúzódtak egy helyen, hogy megtaláljanak. Közben este lett és Naoki a fenti szállására vitt.
- Ha sikerül teljesítem a kívánságait mihelyst visszatért ide. Lássuk csak… ai tatte oretoszoku namoe kicaisza ikinimore occsá! Ai!
A börtönben…
- Naoki! Hol vagy már? – és még mindig potyogtak a könnyeim.
- Mi ez? – csodálkozott az egyik kaszás.
- Hm? Mi történik velem? Naoki! Biztosan!
- Nem! Az a nyomorult!
El sem hittem hogy visszatértem a testembe. Az a világ legboldogabb pillanata volt. Hogy nem hagyta hogy meghaljak még ha ellenségeskedek vele se.
- Ai! Ai hallasz engem? Könyörgöm, szólalj meg! – kívánkozott Naoki
- Na… Nao… Naoki… Naoki te hülye!
- Mi?
- Utállak? Mit ígértél? Utállak… utállak hallod! – és még mindig csak sírva mondtam.
Nem tudtam ellenállni. Azonnal megcsókoltam. Újra érezni az ajkai érintését az olyan volt, mint egy elfelejthetetlen álom.
- Ai…
- Utállak! Hallod! Utállak! Megígérted és mégse jöttél! – és tovább folytattam
- Ai! Itt vagyok! Ai! Ai! Nyugodj meg! – ő meg csak nyugtatott
- Hagyj békén! Eressz el! Hagyj békén nem érted!
- Ai! Itt vagyok! Itt vagyok! Hallasz?
Erős sokkos állapotba kerültem. Nem tudtam mit tenni ellene. Annyira megviselt a börtön hogy másra se tudtam gondolni csak, hogy elengedjen Naoki bár belül mélyen Naoki tudta hogy, hogy érzek de az állapotom miatt nem sokat tudott tenni.
- Nem jöttél! Engedj el! – és még mindig…
- Itt vagyok veled! Foglak és nem eresztelek el! Ai! – öntötte belém az érzéseit
Az ölelése… a nagy kezei… mind a szívemig nyúltak… bele a lelkembe… belém hatoltak… s elérte a lelkem mélyén szunnyadó érzelmeket.
- Nem hagylak el! Szeretlek!
És akkor végleg elérte a szívemet…
- Naoki! Naoki… te vagy az? – kérdeztem
- Ai! Itt vagyok! Nem hagylak el többé! Megígérem! – mondta
- Úgy féltem! Nem jöttél! Vagy százszor meghaltam miattad! Olyan rossz volt! Nem jöttél!
- Ai! Szeretlek! Egész úton rád gondoltam! Higgy nekem! Most már itt vagyok, és nem hagylak el!
- Naoki! Nem tudok uralkodni magamon! Félek… nem akarlak elhagyni. Tudod te milyen volt nekem?
- Láttad mikor a kaszások beszéltek velem?
- Áááááá…. Kaszás!!! Áááááááááááááááááááááááá!!!! – ordítottam
- Nyugodj meg! Nincs itt semmilyen kaszás!
- Itt van! Nem akarom! Nem visznek el!
- Nem fognak elvinni! Nem engedem! Megvédelek! Gyere vissza Ai! Nem hittem volna, hogy így megvisel… egész úton csak rád gondoltam… azt hittem nem fogom kibírni és én is meghalok útközben… de te életben tartottál… te voltál az aki egész idő alatt velem volt és csak vitt előre hogy megmentselek. – csorduló könnyekkel mondta ezeket nekem.
- Vigyél innen! Vigyél el! Valahova! Így nem tudok uralkodni magamon! Siess!
- Rendben!
Csak egyetlen hét és egy nap telt el, azóta mióta meghaltam, de az is épp elég volt. Borzalmas volt. Az egész a fájdalomból áll. Semmi másból csak a fájdalomból… nem számít, hogy mit csinálnak veled mert te már nem halsz meg, de akkor azt gondolná mindenki, hogy inkább meghalna, mint hogy tovább kibírja azon a helyen.
Nem sok idő telhetett el, mivel sötét volt még mikor felkeltem az eget nézve valaki lábán feküdve.
- Hhhh… Hol vagyok?
- Végre felébredtél.
- Naoki? Hát te? És én?
- Mondtam, hogy feltámasztalak.
- Naoki.
- Tessék?
- Köszönöm!
- Mi?
- Nem hitem volna, hogy visszatérsz.
- Miért?
- Hát… nem úgy ismertelek meg. – kerestem egy kifogást
- Na persze! És most már mit gondolsz rólam?
- Mi?
- Halljam!
- Miért kérdezed?
- Mi, az hogy „miért kérdezed”? Tudod te jól.
- Én? Mit is tudok pontosan?
- Ai! Miért játszod meg magad? Jól hallottam miket mondtál.
- *pirul*
- Azt mondtad, hogy…
- Miért akarod kiszedni belőlem? Hagyj már ezzel! – megint csak ordítoztam vele, pedig ő mentette meg az életemet – tudod te milyen nehéz ez? Nem csak kimondani az érzelmeim is össze-vissza kavarodna és ráadásul egyszer meg is haltam! Haltál már meg valaha? Tudod te, hogy milyen érzés? És ráadásul azt kéred, hogy mondjam ki!
- Nem haltam még meg soha és nem is tudom milyen érzés de…
- Elég legyen! Hagyj már a süket dumáiddal! Utállak! – és futottam el ahogy csak tudtam.
Csak futottam és futottam pedig nem tudtam, hogy hol fogok kikötni. Csak is azon voltam, hogy megszabaduljak tőle.
- Ai!
- Nehogy utánam, gyere! Állj meg és maradj is ott! Nem érted?
- Ai te beteg vagy!
- Áááááááááhhhhhhhhh!!!!!! – ordítottam miközben megbotlottam egy nagy kőbe és olyan erővel verődött neki a fejem a földnek hogy enyhe agyrázkódást szenvedtem és egy jó pár súlyos sebet az erős súrlódás és a nagy gyorsaságom miatt.