A titokzatos fiú

Úgy tűnik ma éjjel nincs szerencsém az alvást illetően.Felkelek hát és sétálni indulok.Séta közben felnézek az égre.Olyan mintha Tündérországban lennék.A csillagok olyanok mint milliónyi apró tündér.A felhők pedig a kacsalábon forgó paloták.Egyszer csak neki ütközök valaminek.Lenézek,és egy fiú áll előttem.Körülbelül annyi idős mint én.Sejtelmesen csillogó szemei valahogy megbabonáznak.-Te meg ki vagy?-kérdezem tőle.A fiú csak titokzatosan mosolyog tovább ,és felém nyújtja a kezét,mint hogyha hívni akarna.Hirtelen megszólal:-Sétáljunk egyet!-normális esetben meglepetten kérdezősködnék tovább,de most úgy érzem nincs mitől félnem.Sétálni indulunk.A fiú, bár nem nagyon beszél valahogy mégis magával ragad.Mesélni kezdek magamról,hogy hogy kerültem ide,és hogy mennyire szeretem az óceánt.A fiú csak hallgat.Néha közbekérdez,és én ilyenkor elmosolyodok és válaszolok.Remekül elbeszélgetünk.Azonban lassan kezd hajnalodni.Az eddigi álomvilágból amiben lebegtem visszazuhanok a valóságba.Kérdezősködni kezdek,hogy ki ő:-Fiú ki vagy,mi a neved,álom vagy vagy valóság?-a fiú sejtelmesen elmosolyodik,és így szól:-Valóság is vagyok meg nem is.Nem mondhatom el,hogy ki vagyok különben oda a titok varázsa!Legyen elég annyi,hogy sétálni jöttem abban a reményben,hogy valami különleges dolgot látok,és találkoztam is egy gyönyörű lánnyal.-Mielőtt még bármit mondhattam volna a fiú megfordult és elindult.Utána akartam kiáltani,de valami furcsa zajt hallottam egy fa tetejéről.Felnéztem,de aztán látom,hogy csak egy bagoly szállt a fészkére.Mire visszafordulok a fiúnak már hűlt helye sincs.Rengeteg megválaszolatlan kérdéssel a fejemben megfordulok,és elindulok hazafelé.