Vampires’ fight

A közeli parkban sétáltam az ikertestvéremmel. Egypetéjű ikrek vagyunk, szóval kiköpött ugyan olyan, mint én; ő Nina.
- Milyen szép ez az éjszaka! – mondta.
- Igen! Bárcsak ilyen maradna minden, mint most és sose múlna el az éjszaka – álmodoztam.
Ekkor egy férfihangot hallottam meg.
- Ilyen maradhat, ha akarod.
Aztán ez a valaki, vagy valami rám ugrott és nem tudtam szabadulni a kezei közül.
- Renée! – ez lennék én, vagy csak leszek, vagy voltam én?
- Fuss Nina! – kiáltottam neki – fuss mielőtt téged is elkapna!
- De… mi lesz veled? – aggódott a félelem az arcán; legalábbis úgy látszódott.
- Hagyj! Fuss!
Ekkor tette, amit mondok és elfutott. Bárhogy próbáltam nem tudtam szabadulni. Az alak nem hagyott, majd egy hasító harapást éreztem a nyakamban, aztán szédültem és úgy éreztem, mintha forrna a vérem. Iszonyatos fájdalmat éreztem az egész testemben. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a halál, vagy valaminek a kezdete. Azután már semmire sem emlékszem.
Másnapra már az ágyamban ébredtem mikor Nina sikított egyet.
- renée! Te élsz – ölelt meg nyomban és pont akkor amikor elásítottam magamat – Áááá! – sikított egy nagyot – mi az a szádban? – nézte a fogaimat.
- Mi micsoda? – mi ez?
Olyan ez mintha le akarnám támadni Ninát . nem bírom, de nem akarom megtenni, ezért kifutottam a mellékhelyiségbe; bezártam az ajtót , majd nekidőltem a falnak és összeszorítottam a fogaimat mikor éreztem , hogy valami elvágta a számat.
- Renée! Mi van veled? Megijesztesz!
- Hagyj békén! Nem akarom, hogy bajod essen!
- Nem szeretnélek itt hagyni! Kérlek, gyere ki! Beszéljünk!
- NEM! Nem érted? Ha a közelemben vagy csak rosszabb a helyzet. Menj el! Majd kimegyek, ha…
- …ha?
- Csak… hagyj egy kicsit!
- Jó. Ahogy szeretnéd.
Még csak hajnalodott. Enyhén sötét volt még, de már lehetett látni a nap sugarait, ahogy jelzi a nap ébredni szeretne. Vettem egy nagy levegőt, majd fogtam és kimentem. Megkerestem Ninát, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Nina! Itt vagy? – néztem rá sápadtnak tűnő arcommal, pedig nem volt sápadt hanem ilyen lett a bőröm – sajnálom! Nem akartalak megijeszteni, de nem bírok a kzeledben lenni és nem, azért mert nem szeretlek.
- Renée! Semmi baj! Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. Az vér a szádnál? Jesszus jól vagy? – közeledett felém.
- Ne Nina! Ne gyere közelebb! Nem bírom magamat visszatartani. Valami rossz történne. Ézem!
Megállt és nem mert tovább közeledni.
- Van ennek valami köze a tegnap estéhez?
- Nem tudom. Lehetséges.
Belenéztem a tükörbe és láttam a sápadt arcomat és a vért a számnál. Kissé kinyitottam, hogy megnézzem Nina mi látott ott. Kicsit szerettem volna kinyitni, de valami nagyobbra tárta az ajkaimat., majd úgy döntöttem tovább nyitom. A szemfogaim meghosszabbodtak. Az alsó ajkaimon volt két-két vágás pont ott, ahol a szemfogaim érik.
- Nem lehet… mégis hogy? Nina!
Csak az ijedt arcát láttam. Felém futott és testvériesen megölelt. Amikor erővel ellöktem magamtól. Egy bútorra esett rá, ami rendesen behorpadta alatta és a bőrén szerzett karcolásokból és vágásokból folyt a vér. Ezt nem bírom!
- Renée!
- Ááááá! Nm bírom! Mi ez az érzés és ez az éhségérzet?
A fejem majd széthasadt. Elfutottam! Amennyire bírtam kiszaladtam a hátsó medencéig. És azzal a lendülettel beleugrottam. Azt hittem lehűt a hideg ví, de ez nem volt hideg. Sőt! Itt nem érzek semmit, de ha Nina közelében vagyok egyszerűen letámadnám. Be kell mennem! Nem tehetem ezt Ninával!
Bementem! Egyre jobban éreztem ezt az érzést. Kinyitottam a hűtőt, hogy elővegyek egy kis kaját, hogy legalább az éhségemet csillapítsam vele.
- Lássuk csak. Káposztás kocka. Az kitűnő!
- Jó étvágyat! – mondta most kellő távolságból.
- Köszi! – de még mindig éreztem azt az érzést.
Elkezdtem enni a káposztás kockát, amit tegnap este csináltunk és elég jól sikerült.
- Fúj! Úristen! Mi ez méreg?
Kimentem a mellékhelyiségbe ma már másodjára kiköpni de ehelyett feljött minden a gyomromból.
- Renée! Nem ízlik? Azt mondtad nagyon finom lett.
- Adj vizet! Most!
- Ok!
Mihelyst megittam jött a következő adag anyag. Folytattam az ivást hátha idővel jobb lesz, de csak rosszabb lett és jött tovább. A falhoz vágtam az üvegpoharat, ami nyomban szét is tört; a benne lévő víz pedig szétloccsant, majd lehullott a kőre.
- Mi történik velem? Nina! Sajnálom! Nem értem mi ez! Folyamatosan mintha bántani akarnálak, pedig nem. Ne gondold azt!
megölelt. Ez most annyira jól esett. Már nem éreztem annyira ezt a különleges érzést, bár még mindig megtettem volna.
- Én sem tudom mi ez, de nem lesz semmi baj! El kéne menni orvoshoz. Jó?
- Ümm, de lehet mégsem kéne.
- Dehogynem! Majd ő megmondja mi történik veled.
Kimentünk a házból. Beültünk a kocsiba és elmentünk a korházba.
- nem fájnak a sebek? – kérdeztem tőle.
- Túlélem.
- Nem akartam!
- Mégis megtetted.
- ha nem teszem meg ki tudja mi történt volna. Ne haragudj! Állj meg! Piros lámpa!
- Ja, Bocs!
- Figyelj! Nézz a szemembe! Szerinted tettem volna akaratlanul ilyet?
- Ööö…
- Mi az? – néztünk furcsán egymásra.
- A szemeid – ijedt arccal fordította felém a tükröt.
- Piros? – mégis hogyan?
- na jó! Én nem várok a lámpánál! Meg akarom tudni, hogy mi történik veld!
- A lámpa! Ne siess! Elveszik a jogsidat!
- Már mindegy. Úgyis itt vagyunk.
Bementünk a korházba. A portán a nő egyfolytában engem bámult. Annyira zavart, hogy a nagy gülü szemeivel ki tudott volna kergetni a világból.
- A második emeletre menyjenek fel. Ott keressenek egy nővért ő, majd megmondja hova tovább.
- Köszönjük! Gyere Renée!
- Nina! Még rosszabb! Mindenkinél azt az érzést érzem bárkire nézek.
- Milyen érzést? Nem értem! Fussunk!
Rohantunk fel az emeletre, ahol viszonylag kevesen voltak. Odamentünk egy nővérhez, aki a sápadt arcomat valamint Nina karcolásait látva azonnal bevitt egy orvoshoz.
- Jó napo! – köszöntünk.
- Jól vannak? Kérem, üljenek le – mutatott a székek felé a doki.
- Kérem! Segítsen a testvéremnek! – kezdte Nina.
- És magával mi lesz?
- Kibírom! Egy kis baleset. Nem nagy ügy.
- Mondja! Mióta ilyen sápadt? Hogy érzi magát? – érdeklődött az orvos én meg fogtam és kifutottam az erkélyre. Onnan lendülettl leugrottam volna, ehelyett átugrottam egy alacsonyabb tetőre.
- Át… ugrottam? Ráadásul talpra estem! Ez fizikai képtelenség.
- Földet ért? – csodálkozott az orvos – milyen csont és izomzata van? Ilyen nem létezik! Képtelenség!
- Renée~! Minden rendben? – kiáltott le Nina.
- Elmegyek egy időre, majd hazamegyek. Ne keress és bocsáss meg, hogy elmegyek, de nem bírok itt lenni.
- De Renée hova gondolsz? Renée! Nem hiszem el!
- Mindig ilyen?
- Nem! Hazamegyek! Viszlát! – vette hazafelé az irányt.
- Viszont látásra! – köszönt utána a doki.
Enyhe megszeppenés után a doki visszament rendelőjébe. A nővér is elcsodálkozott az előbbi jeleneten. Nina valószínűleg hazament. Legalábbis remélem, hogy ezt tette. Addig én elfutottam a nagy bükkerdőbe. Elég messze van tőlünk, hogy elfussak ode; én mégis megtettem pár perc alatt. Már nem értek semmit. Mit tett velem tegnap este az az alak?
- Iszonyatosan éhes vagyok. Ide jöttem az erdő közepére, hol senki nem jár.
- Hé! Milyen színű a szemed? – szólított meg valaki.
Nála hogy-hogy nem érzem azt az érzést?
- A szemem?
- Hogy: piros?
Hátrált a pár évvel talán idősebb lány. Tudniillik én húsz éves vagyok.
Gyönyörű szép volt. Ezüstös félhosszú haja mint a hold fénysugarai az éjszakában úgy csillogtak. Szeme színe fehér volt mégis ezüstösen fénylett. Nem túl magas; nálam alacsonyabb. Ruhája kicsit koszos, ennek ellenére meglehetősen ápolt volt.
- Sajnálom! Megtisztelő találkozni egy olyan hatalmassággal, mint ön. Elnézését kérem, hogy az előbb letegeztem felségét. Megkérdezhetem honnan jött, kérem?
- Miért térdepelsz? Állj fel, mert koszos lesz a térded – segítettem neki felálni – és miért vagyok felség? Ki vagy te? – mosolyogtam a furcsa lányon.
- Miért segít nekem? Ki ön?
- Tegezhetsz nyugodtan. A nevem Renée. Téged hogy hívnak?
- A… a nevem Cosette.
- Nálad miért nem érzem azt a fucsa érzést? Éhes vagyok, de feljötta víz és a kaja is, aminek borzalmas volt az íze, pedig tegnap még olyan finom volt te ki vagy amúgy?
- Mióta vagy vámpír? Jajj Furcsa ez a tegezés.
- Hogy mi? Mit mondtál? – vámpír? Miket beszél ez a lány?
- Most lettél? Ez komoly?
- Egy pillanat! Nem vagyok vámpír. Miket beszélsz?
- Viccelsz? Én is az vagyok. Nézd a fogaimat – mutatta meg.
- Hisz nekem is olyan volt reggel most meg nem.
- Akkor lesz belőlük vámpírfog amikor te akarod – magyarázta.
- Na ez nekem sok! Vámpírok nem léteznek!
- Mond! Nem harapott meg mostanában valaki?
- Honnan tudod? – eltalálta.
- ha még nem tudod, hogy vámpír vagy, akkor ilyesmi történhetett veled. Üljünk le erre a sziklára innen szép a kilátás a völgybe. Mesélj el kérlek mindent – ki ő? Igazat beszél?
- Tegnap este valaki a nyakamnál megharapott. Pont itt – mutattam meg neki – iszonyatos fájdalmat éreztem, aztán az ágyamban ébredtem és nem emlékszem semmire. Mikor felkeltem furcsa éhséget éreztem. Mintha le tudtam volna támadni a testvéremet. Te tudod mi ez?
- Igen. Velem is nagyjából ez történt, csak nekem nincs testvérem. Majd elmesélem, de először is elmondok neked pár nagyon fontos dolgot, amit jó, ha tudod.
- Rendben!
- Fogadd el, hogy te egy vámpír vagy és ezzel együtt halhatatlan is lettél. Másodszor is ez tényleg éhség és hiába eszel emberi ételt vagy iszol vizet meg egyéb folyadékokat nem fogod csillapítani, mert az összes feljön és örök életedre tönkreteszed magadat! Gondolom tapasztaltad, hogy rosszabb lett.
- Akkor mit tegyek?
- Vért kell innod mint a közhiedelemben a vámpírok.
- Mit? – állt meg egy pillanatra a szívem feldolgozni amit ő is hallott.
- Ha teljesen csillapítani akarod emberi vért, ha csak egy kicsit akkor állatit kell szívnod. Én csak állatit szívok, mert nem vagyok gyilkos és az emberi elcsavarhatja a fejemet és nem tudnék uralkodni magamon, majd gyilkossá válnék, amit nem szeretnék.
- Na jó én tényleg mentem! Ilyen hülyeséget! – álltam fel a szikláról.
- Állj meg! Tudom, hogy hihetetlen. Légyszi ne meny el. Egy év óta nem beszéltem senkivel.
- egy év óta?
- Kitagadtak, mert minden régi bosszúságot elfedtem. Amint látod nekem fehér a szemem színe és nem piros.
- Ez miért van?
- Öt vámpír klán létezik szemszín szerint. A leghatalmasabbak a piros szeműek. Utána a sárga, majd fehér, kék és zöld szeműek. Régen ez az öt klán uralkodott, de mára a piros klán csaknem kihalt. A földön szinte nem is élnek piros szemű vámpírok és fehér se sok, mert baráti viszonyban voltak a piros szeműekkel és segítettek nekik a harcban, azért, mert a sárga, kék és zöld szeműek összefogtak, hogy a leghatalmasabbakat legyőzzék vagyis a piros szeműeket. Ez sikerült is nekik. Többségben voltak így kiirtották a piros klánt. Így gondolom már érted, hogy miért borultam a lábad elé mikor megláttam a piros szemedet.
- És mivel magyarázod azt, hogy erővel ellöktem a testvéremet és, hogy leugrottam egy tetőre?
- Ja igen. Jó, hogy szólsz különben elfelejtettem volna. Vannak képességeink. Több fajta képesség létezik. A pirosaknak négy erejük szokott lenni kivéve a tisztavérűeknek akiknek öt. Aztán a sárgáknak három, fehéreknél kettő, kékeknél egy és a zöldeknek általában nem is szokott erejük lenni. A királyi családnak persze van egy.
- Akkor nekem akár öt erőm is lehet?
- nem hiszem. Tiszta vérű piros szemű vámpír nem hiszem, hogy létezik még.
- Biztos vagy benne, hogy egy se maradt?
- Nem, de én ezt nem tudhatom.
- A szemekkel kapcsolatban jut eszembe, hogy a hétköznapi életben is léteznek kék és zöld szemű emberek. Hogyan különböztethetjük meg őket?
- A mi szemünk különleges. Meg fogod ismerni.
Nem gondoltam volna, hogy a vámpíroknak nem csak piros a szemük. Ezeket jó tudni, ha már én is az lettem.
- Mond csak! Két vámpír gyermeke is halhatatlan?
- Először emberként születik meg és őket muszáj átváltoztatni vámpírrá tizenöt éves korától harminc éves koráig bármikor a fajuk fenntartása érdekében. Ha egy embernek és egy vámpírnak lesz gyereke eldönthetik, hogy halandó marad-e vagy sem.
- És ha különböző szemű vámpíroknak van gyereke?
- Akkor eldöntik melyik szülő változtatja át és olyan lesz a szeme és annyi ereje lesz ahány annak a szülejének.
- Remélem nem baj, hogy ennyi mindent kérdezek.
- Semmi gond! Csak nyugodtan kérdezz bármit!
- Akkor azt, hogy miért vannak a vámpírok? Úgy értem hogy-hogy léteznek?
- Ez még a Bibliához köthető vissza. Ádám és Éva első szülött gyermeke Káin megölte öccsét Ábelt és ivott a véréből, ezáltal Isten örök kárhozatalra ítélte, ezért csak véren élt és így vált vámpírrá. A nagy dolog ebben az hogy Káinnak fekete a szeme, hat erővel és egyesek szerint még életben van. Ő a leghatalmasabbak közöttünk. Ő az összes vámpír őse. Egy gyilkos! Ehhez mit szólsz?
- És aki nem leszármazott, csak megharapták?
- Az olyan lesz, mint amilyen vámpír megharapta, viszont az emberi jogokat tiszteletben kell tartani! Nem szabad, sőt! Tilos átváltoztatni embert vámpírrá valami ok nélkül és itt megszakad a faj fenntartás törvénye.
- Megkérdezhetem, hogy te, hogy lettél vámpír?
- Persze. Anyám vámpír apám meg ember volt. Eltitkolták előlem. Anyám egy éjszaka megharapott. Megtudtam mindent, aztán nagyon megutáltam, majd apámhoz menekültem, de valószínűleg ő is megutálta anyámat mivel elhagyott minket. Valószínűleg anyám nem beszélte ezt meg apámmal ezt a dolgot. Ennek ellenére én mégis megbocsátottam neki. Anyám nálunk a királynő és én lettem volna az örökös. Mikor megtudtam, hogy el akarja pusztítani a zöld, aztán kék szeműeket végül szövetségbe lépni a sárgákkal hogy ha az uralkodó megunja az életet ő kerüljön hatalomra, ugyanis a sárgáknak nincs még örökösük.
- És a pirosakkal mi van? – már érdekelt a dolog.
- Mivel belőlük nincs sok, ezért emiatt nem aggódott anyám. Ezután elmondtam neki, hogy nem kéne ezt tennünk, mert én megbocsátottam a más szeműeknek. Mikor ezt meghallotta azonnal kiűzött a klánból. Ekkor elindultam magam sem tudom, hogy hová és itt kötöttem ki.
- Őszintén sajnálom! – vigasztaltam.
- Nem kell engem sajnálni. Megvagyok. Viszont azt nem értem, hogy anyám mért lett ilyen, hisz régen egy nagyon kedves nő volt akit mindenki szeretett a klánból. Ezért voltunk baráti viszonyban a pirosakkal. A ti klánotok volt a legtisztább. Mindenki rendes volt mindenkihez. Ezt nagyon tiszteltük bennetek. Vagyis én még nem éltem, de így hallottam.
- Ezt jó hallani. Mellesleg te hány éves vagy?
- Huszonöt. Te?
- Húsz.
Hihetetlen mennyi fájdalmas részlete van a vámpírok múltjának. Teljesen felborult a rend ahogy ezt nekem elmesélte. Jó lenne helyrerakni mindent. Persze, majd pont én.