- Renée! Mész fürödni? – zavarta meg elmélkedésemet Nina.
- Menny előre, majd megyek utánad.
- Rendben. *Oyasumi!
- *Bonne nuit neked is!
Alap szavakat gyakran mondunk más nyelven. Nina japánul én inkább a franciát szeretem.
Kimerített az előző nap, ezért későn keltem ma, így hamar eltelt a nap és máris este van. Holnap valószínűleg még fáradtabb leszek, ha ma nem alszom. Még jó, hogy a szüleink olyan messziről is kifizetnek mindent. Ők külföldön vannak a munkájuk miatt és egy évben alig jönnek haza. A világ egyik leghatalmasabb cégét vezetik és hazai pályán ez lehetetlennek tűnik. Míg kicsik voltunk volt megoldás, de ez is vitákkal és helyettes beállításával járt együtt. Tizennyolc éves korom óta az ikertestvéremmel élek együtt akit az alteregómnak nevezhetnék. Ninával nagyon jól megvoltunk ketten. Vajon milyen lesz hármasban? Remélem, hogy jó és, hogy Cosette-nek is tetszeni fog az együttlét.
Nina elaludt. Hajnali egy óra van. A nappaliben ültem mikor valakinek a hangját hallottam meg.
- Emberi vér. Milyen rég is volt már ilyen finom illata valaminek.
A vendégszoba felől jött így egyből tudtam, hogy Cose az és, hogy Ninára fáj a kis

*Oyasumi – Jó éjszakát (japán ynelven)

* Bonne nuit – Jó éjszakát (francia nyelven)

vámpírfoga. Ez nem igaz. Nem csak az övé. Az enyémre is ezt nem tagadom, de nem merem elmondani.
- Cose te vagy? – kérdeztem a semmibe.
- Vér! Akarom! – nem a legmegfelelőbb választ kaptam, de ismerős hang.
- Cosette! Állj meg!
- Eressz! – fújt rám.
- Nem hallod? Fejezd be! Cosette! – förmedtem rá.
- Hagyj békén! – lökött el.
Elegem volt, így pofon vágtam. Enyhe vámpírverekedésbe kezdtünk bele. Ez nagyjából abból ált, hogy fogunkat mutogatva fújunk egymásra, mint egy macska harapásra készen. Még most vettem észre, hogy a körmöm is meghosszabbodott egy kicsit, ami már karom volt nem pedig köröm. Korábban is éreztem, de nem fordítottam különösebb gondot rá.
- Azonnal állj le! – adtam neki a következőt.
- Renée? Mit keresek itt? – csodálkozott.
- Na végre… ideje volt – fújtam ki magamat.
- Mégis mit csinálunk az éjszaka kellős közepén a körmünket kieresztve?
- Minek tűnik?
- Hopsz. Csak nem Ninára fájt a fogam?
- De igen!
- Elnézést! – álltunk fel a földről.
Leültünk a fotelbe, aztán belekezdtem.
- Jó, hogy fennmaradtam. Gondoltam, hogy ez lesz.
- Rám kéne zárnod az ajtót legalább egy hétig.
- Igen tudom. Azt fogom tenni, csak kíváncsi voltam lesz-e ilyen.
Cose visszament a szobába és rázártam az ajtót. Nem tudom, hogy az ablakon ki tud-e menni. Ettől tartok még szóval hosszúak lesznek az éjszakáim a héten.
Reggelre már én is bealudtam. Arra keltem, hogy valaki püföli az egyik ajtót. Mivel még nem nagyon voltam magamnál csak néztem a jelenetet.
- Engedj ki! Éhes vagyok! – kiabáltak.
- Cose egy pillanat! – szólt neki egy ismerős hang.
- Nyisd már ki kérlek! – teljesítették kérését.
- Na! Szóval éhes vagy? – jöttem rá, hogy Nina az.
- Igen. Ihatok belőled? – nézett angyalian Cose az ajtópüfölő szerepében.
- Nem! Viszont itt ez a…
- … csirke? – váltott át furcsa grimaszba.
- Tyúk.
- Mindegy.
- Nem mindegy. Jó lesz?
- Megteszi.
Észhez tértem, mikor megéreztem a vér illatát. Befogtam a számat, arréb metem, majd megnéztem mit műveltek ezek ketten.
- Ti mit csináltok? Nem kéne felébreszteni.
- Cose éhes volt. Ennyi… - mondta Nina.
- Vagy úgy. *Bonn appétit.
- Kössz. Nem kérsz? – kérdezte, mint aki szívesen odaadná a tyúkját, de nem hiszem, hogy ideadnám.
Amúgy is nekem egy egész kell. Kell az erő.
- De. Nem ártana. Hozok egyet. Egy pillanat és itt vagyok.
Kimentem egy tyúkért. Elmentem a medence mellett, hogy hátrébb mehessek a tyúk ólhoz. Nyitnám ki az ajtót, mikor megint ezt a fekete alakot láttam, mint a múltkor is. Gyorsan megfogtam egy tyúkot, aztán rohantam be a házba ahoyg csak tudtam.
- Cosette! – kerestem.
- Hm? Mi az?
- Megint! Ahogy a látomásomban. Láttam…
- Nyugi Renée! Nyugi! Mély levegő és úgy mond – nyugtatott le.
Vettem egy nagy levegőt és nyugodtan kezdtem el a mondandómat.
- Megint láttam azt az alakot. Már megint. Követnek?
- Nem tudom ki lehet az. Kiderítjük nyugi.
Féltem. Egyértelmű, de elnyomta a félelmemet a kíváncsiság. Tudni akartam minden áron, hogy ki lehet az. Miután megharapott követ, Miért? Mit akar? Ki lehet az?
- Renée nyugodj meg! - nyugtatott Cose bár még mindíg az ijetség futkározott bennem - Erős vagy! Semmi okod az aggodalomra!
Nina csak figyelte a dolgokat. nem szólt semmit. Nem akarom belekeverni. Élje az életét és ne az én gondjaim miatt aggódjon.
- Renée! Kérlek ne hajszold túl magadat! - ölelt meg Nina testvériesen.
Mivel beszereltük a kamerákat és a medence felé néz az egyik, ezért a lányokkal betettük annak a kazettáját a videóba, majd elindítottuk, beletekertünk és figyeltük az eseményeket. Az egészből alig látszott valami. Annyi volt, hogy kivettem egy tyúkot, majd valamitől megijedtem és elfutottam. Már ötödjére nézzük mikor valamelyikünk észre vett egy fekete árnyat.
- Ott! - mutatott a képernyőre a testvérem - Látjátok azt az árnyszerű valamit?
- Hol? Az ott a szélén? - kérdeztem rá.
- Igen, de semmi nem látszik belőle. átírjuk CD-re és arrébb húzzuk a felvételt? - jött ez ötlet.
- Azt meg lehet csinálni? - kérdezte Cose érdeklődően Ninától.
- persze, csak reménykedjünk, hogy elegendő szélső felvétel van ahhoz, hogy meglássuk azt az alakot.
Elvittük valami furcsa nevű helyre ahol a kazettákat simán átírják lemezre. Megkértük, hogy húzza kicsit jobbra a képet, de nem tudta mert tönkrement a gép. A férfi megadott egy címet, ahol megcsinálják nekünk. valahol a áros leges-legszélén található egy kis lepukkant épület. Egy öreg bácsi lakik benne teljesen egyedül. Átmentünk a kicsit rozsdás rácskerítésen, majd bekopogtunk egy erős faajtón.
- Igen? Ki az? - szólt egy hang belülről.
- Jó napot kívánunk! Itt lehet a videofelvételeket csúztatni? Elnézést, de nem tudom a hivatalos nevét.
- Igen itt. Jöjjenek csak be! - először azt hittem mogorva ember,de mikor beengedett minket miközben mosolygott ránk nagyon szimpatikus lett.
A bácsi háza kívülről egy lepukkant háznak néz ki, viszont belülről annál szebb. A bútorok elrendezése nagyon megtetszett és az is ahogy a szinek viszonyulnak egymáshoz a lakáson belül. Idegen szóval nagyon "desing"-os kis lakás.
Elkérte a CD-t majd átvezetett minket abba a szobába, ahol a gép állt. Vannak olyan régebbi műszerek, amaelyekbe még kazettát kell beletenni. Az újabbak már lemezekkel működnek.
- Merre húzzuk arrébb és mikor? - kérdezte a tulaj.
- Akkor amikor kimegyek és megijedek valamitől. Azután jobbra kellene húzni, hogy bal oldalt látszódjon az a fekete árny, vagy folt - magyaráztam neki, legalábbis próbáltam érthetően elmondani.
- Értem, akkor úgy lesz! - mosolygott megint a kedves bácsi.
Tekergette a gombokat a gépen,de nem történt semmi csak vibrált a kép majd egyszer csak a kép megmozdult és elkezdett jobbra tolódni. A fekete árny egyre jobban látszódott. Nem is árny volt az: köpeny. Egy alak köpenye. Már csak a feje hiányzott a teljes képhez. Izgatottan vártuk, hogy teljes arányában kirajzolódjon.
Kész! Fekete köpenyben volt, de ettől még teljesen látszott az arca és vonásai. Nagyon ismerős volt nekem. Nem onnan amikor megharapott - biztos, hogy ő volt - hanem valahonnan régebbről, de már magam sem tudom, hogy honnan.
- Nekem nagyon ismerős! - szólalt meg a húgom.
- Nekem is! - hangzott tőlem az egyetértés.
Megkértük a bácsit, hogy nyomtassa nekünk ki azt az embert aki a képen volt. Mikor készen lettünk elvittük a képet valami vállalathoz, akik mások családfáját kutatják, persze nem kis összegért cserébe. Nekünk nem lesz gond az anyagiakkal szerencsére, bár a szüleink biztos nem örülnek majd annak, hogy hirtelen ennyit kidobtunk az ablakon.
A vállalat neve Family Collect. Még fél órát várni kellett mielőtt beszélhettünk volna az egyik alkalmazottal. Eljött a mi időn. Bementünk az ajtón és üdvözöltük a másik felet.
- Jó napot kívánonk! - hangzott egyszerre.
- Jó napot? Mit tehetek önökért? - kérdezte gépiesen.
- Hoztunk egy képet. Meg tudná keresni, hogy ki ő?
- Persze. Egy pillanat és rákeresek.
Pár hosszú perc várakozás után végre megszólalt a férfi.
- Itt van! A férfi neve Alexander Elenor. A XIX. században született. Felesége Maria Duette. Halálozási dátumát egyikűjüknek sem tudjuk. Volt két iker lányuk. Renée- és Nina Elenor. Akikről szintén semmi halálozási idő..
- Elenor? Renée? Nina? Bizos? - és a férfi egyből mutatta meg a képernyőt.
Elképedve ültünk mindhárman ott. Megkértem - később a címkéről megtuttam, hogy Noel Altro a neve - Mr. Altro-t, hogy nyomtassa ki két példányba az egész életét amit Alexanderről és családjáról tud.
Mivel a lányok is ki voltak akadva ezért muszály volt beszélgetést kezdeményeznem. nem mintha ezt később nem tettem volna meg.
- Ez hogy lehet? - néztem erősen Cosette-re - Ő az apám?
- Nem csak, hogy az apád/apátok. Hanem a piros szeműek vezetője!
Elképesztő! Nem csak az, hogy ismerem az apáma mellette az is hogy királyi családból valóak vagyunk Ninával.
- Mivel királyi család és vámpírok... - szólt Nina a hallgatásból - nem úgy van, hogy tizenöttől harmincöt éves korig muszály átváltoztatni a gyerekeket a fajfenttartás érdekében?
Mintha leállt volna az élet. csak néztünk egymásra és moccanni se bírtunk. Mi lesz most, hogy mindez kiderült? Hazafelé úton nem szólt senki senkihez. Én is és ők is biztosan elgondolkoztak, hogy mi történt a mai napon. Nekem jelenleg az ját a fejemben, hogy melyik az ötödik erőm? Malyd ez is kiderül... remélem.
- *sóhaj* Gyere Cose mennyünk kajálni - botorkáltam ki a tyúkokhoz
- Várj meg! Megyek!
Nina csak ült az asztalnál és nézett minket. Nem olvastam bele a fejébe, mivel megígértem, hogy soha többé nem teszek ilyet, csak ha nagyon muszály. A végzés után hárman megkoppasztottuk a tyúkokat, majd leültünk TV-zni. Valami vígjátékot néztünk, de eggyikőnk se tudott rajta nevetni, majd fogtam és kikapcsoltam a televíziót.
- Ezt most miért kellett? - kérdezte unottan a fehérszemű.
- Úgy se nevetünk. Minek pocsékoljunk? - találtam ki egy hülye okot ami tényleg az volt hiszen mostanában szinte nem is TV-zünk.
- Milyen a vámpírrá válás? - jött a váratlan kérdés a tesómtól.
- Ne akard tudni. te csak ne is gondolj ilyenekre! - vágtam hozzá.
- Detto! - duplázta Cose aki még mindíg a kikapcsolt TV-t bámulta - mellesleg Ren! Valahogy teremts kapcsolatot apáddal. Relax, meditálás meg miegymás.
- Relax. Mintha lenne hozzá idegzetem - gondoltam apára és anyára.
Kihúztuk a háromszemélyes ágyat majd mindhárman lefeküdtünk aludni. olyan álmosak voltunk, hogy édes mindegy olt, hogy hol, csak közel és puha legyen.
Álmomban egy sötét erdőben jártam, ami egy idő után egy várhoz vezetett. Hatalmas nagy gótikus stílusú vár volt. A nagy ajtón kopogtattam, de hiába. Ezek után benyitottam. Felmentem az első szintre be az egyik szobába ahol ült valaki. Pontosan eltaláltam a trónszobát. Hogyan? A trónszékben űlő király megszólalt:
- Már vártalak... lányom - és apán képét láttam meg.
Lassan odajött hozzám, majd megölelt.
- Alex... apa? - jött ki a számból.
- Nincs időnk. Gyere vissza ide. Én itt leszek, de ne álmodban gyere. A hely nincs olyan mesze. Ugyanitt Dél-Franciaországban fent az Alpokban van, pontosan a déli részén. Várlak!
Majd hirtelen elszállt minden előttem.
- APA!!! - kiáltottam utánna.
Ébredésem előtt még mindíg folytattam. A lányok éppen az ébresztésemen voltak.
- Ren! Renée! Nincs semmi baj! Ébredj fel! - ébrezgetett Nina aki megijedt attól, hogy egyfolytában apát kiáltozom.
- Fent vagyok - jelentem ki.
- Mi történt? - jött be Cose is a szobába - igyál egy kis vért.
- Köszi - megittam, majd visszaadtam a poharat Cose-nak - Apával találkoztam. Azt mondta el kell menni arra a helyre ahol találkoztam vele. Egy vár az Alpok déli részén.
- A pirosszemű királyi vár? - kérdezte fehérszemű barátnőm.
- Igen... az volt az a hely - gondoltam vissza a helyre.
- Tudom hol van. Elmennyünk?
- Igen. Ezt kellene tenni.
- Én is megyek! - jelentkezett Nina - találkoztni szeretnék apával és anyával.
- Te is jössz nyugi. Szükségünk van rád, ha szar helyzetbe lennénk.
Megbeszéltük. Útnak is indultunk délbe a cuccok összepakolása után, hogy éjjfél előtt biztosan odaérjünk. Unalmas volt az út ráadásul két csirke ott kotorászott a csomagtartóban Persze belülről a tetejét levettük, hogy kapjanak levegőt. Néha feljött valamelyikünk néhány extrém hülyeséggel szórakoztatásképpen, de annak is a vége szimplán nagy hülyeség lett. Két vámpír és egy ember. Vagyis egyszer majd három vámpír.
- Nem vagytok éhesk? - érdeklődött Nina - már annyira émelyeg a fejetek.
- Jó ötlet. Nem bírok tovább vezetni - egyeztem bele.
Kiszálltunk egy fél órára pihenni. Nina elvégezte a dolgát egy bokor mögött mi meg addig elfogyasztottuk a tsúkokat. Ami bennük mradt valahogy elraktároztuk két kis üvegbe tartalékként. Hogy nekünk miért nem kell a dolgunkat végezni Cose-val? Mikor vámpírok lettünk leállt a légzésünk, az anyagcserénk és így tovább. Még aludnunk sem kell szóval vezetésnél csak az éhség okoz gondot. Ezek után visszaszálltunka kocsiba és mentünk tovább. Már az alpok lábánál jártunk. Lefordultunk egy úton és zsákutca.
- Cosett! Mi a fr*nc? - mérgelődtem.
- Erdő.
- Mi van? Végig kell menni az erdőn napnyugtakor? - borult ki Nina is.
- És ha igen? Mi a gond? Vámpírok vagyunk.
- Na jó. Ninát felveszem a hátamra és gyorsan felfutunk és megkeresük a várat - adtam a fantasztikus ki hitte volna ötletet.
- Ok! Rajta!
Nagyon erősen fogtam Ninát, mert látszott rajta, hogy gyors neki a tempó. Öt kilóméter után megláttuk a vár tornyát. Azonnal arra az irányba szaladtunk, hogy mihamarabb odaérünk. A vár több lehet, mint nyolcszáz éves, bár nem látszik száznál többnek. Csodálatos kívülről és belülről is.
- Gyere itt vagyunk! - könnyebbültem meg.
A várkapu pontosan olyan volt, mint az álmomban. Hatalmas fakapu nagy vaskopogtatóvak, amin egy oroszlánfej volt. A kupogtatásunkra valaki kinyitotta az ajtót majd üdvözölt.
- Jó napot kívánok, vagyis sziasztok! Haviér vagyok a király jóbarátja - úgy mondta a kedves férfi, mintha már ezer éve ismernénk egymást.lehetséges?
- Üdvözlöm! Ismerjük egymást? - köszöntem illedelmesen, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá ismerem-e.
- Nem, még nem találkoztunk, de tudom kik vagytok kivéve a barátotokat - nézett Cose-ra.
- Értem. Amúgy ő Cosette a fehérszeműek trónörököse - hajolt meg Haviér úr előtte - Elvezetne apánkhoz? - vágtam a közepébe.
- Gyertek! Ja és nyugodtan tegezzetek, hisz még csak huszonnyolc éves vagyok - nem mintha többnek látszott volna, de most legyek illetlen?
Ugyanúgy az első emeletre mentünk. Körülöttem minden ugyan olyan volt, mint tegnap este: az oszlopok díszítése, a függönyök, a dísztárgyak és ez az öt csillagos elegancia.
- Alex! Itt vannak a lányaid és egy barátjuk.
- Lányok! - fordult felénk az ablaktól apánk - Végre! - ölelt meg minket.
A... apa? - néztünk Ninával rá.
- Nina! Renée! Hány évszázad telt el mióta nem láttalak titeket... - látszott a szülői mosoly az arcán -, de jó, hogy itt vagytok!
- És anya hol van? - kérdezte Nina.
Apa arcán a mosoly hirtelen bánatos kifejezéssé mosódott.
- Nem emlékszetek... hisz kicsik voltatok - nézte a földet - anyátok meghalt a háborúban.
Elképedve néztünk rá. Én nem tudtam, viszont Ninánál eltört a mécses. Odamentem hozzá, karjaimmal átkaroltam és szorosan magamhoz húzva megöleltem.