Az új barát
PUFF!!
- Úristen! Mi volt ez a zaj?! – Riadtam fel álmomból.
Egy foltot láttam sebesen közeledni felém és nem tudtam, hogy mi az. Felálltam és rájöttem:egy kutya rohan felém.. Amikor odaért megállt egy kicsit:
- Nem hallottad a dörgést?! – meredt rám értetlenül, és én ledermedtem, hogy értem, hogy mit mondd, hiszen kutya…
- De… - válaszoltam.
- Gyere már, mert utolér a vadász! Azt akarod, hogy lelőjön?!
És én rohantam utána. Körülbelül 10 perc múlva megállt. Most jól szemügyre vettem. Egy boxer volt. Szép kutya, arányos testfelépítésű. Sárga színű, de a pofája fekete egy vékony fehér csíkkal. A farka nem volt levágva, s ebből arra következtettem, hogy nincs gazdája. Ráadásul nyakörve sem volt.
- Mit nézel? – kérdezte, miközben szaglászott a földön.
- Semmit. Te kóbor kutya vagy? Amúgy mi a neved? – kérdeztem egy kicsit félénken.
- Igen. Kiskoromban kitettek az erdőbe, mert pont nekem nem jutott gazdi. De nem baj, mert jobb így szabadon. És veled mi a helyzet? Ja, és Sorának hívnak. És téged?
- Hoshi a nevem, és árva vagyok. A szüleim meghaltak, és nem volt egyetlen testvérem sem.
- Sajnálom. Egyébként van valami úti célod??
- Nincs. Neked?
- Nincs. – vigyorgott – de mehetnénk együtt, ha nem bánod...
- Én örülnék neki. – és ekkor a hasam megkordult. – Hoppá… Úgy látszik, éhes vagyok egy csöppet.
- Azt hallom. Na gyere, fogjunk valami nyulat.
- Nyulat? – kérdeztem fintorogva. – Nyersen?
- Mert te eddig hogy etted?
- Hááát én is nyersen…
- Okéé.. Akkor mehetünk?
- Persze.
És elindultunk ugyanabban az irányba, amerre eddig is mentünk és hamarosan megint egy tisztásra értünk. Pont ott játszadozott pár nyúl. Mire észbe kaptam Sora elindult a nyulak felé és elkapott egyet. Odahozta elém a szájában.
- Enyémek a hátsó lábai. A többi a tiéd lehet. – mondta elégedetten, hogy egyből el tudta kapni.
- Kezdd el te az evést. Végül is te fogtad…
- Hát igen… nem tudom mire vártál – gondolkozott, majd elkezdett enni.
Undorodva néztem, és nem tudtam milyen íze lehet. Féltem, hogy nem fog ízleni és a végén itt hagy vagy éhen halok…
- Tessék. Nekem elég volt. Finom nagyon. – mondta, és megnyalta a száját.
Megkóstoltam. Ízlett, sőt nagyon finom volt. Ezek szerint az ízlésem is megváltozott.. Befaltam és elégedetten vigyorogtam.
- Megtanítasz engem is így vadászni?? – Kérdeztem ragyogó szemekkel.
- Persze. Az a lényeg, hogy a legjobb pillanatban, ami általában az amikor épp nem erre néz, az a legjobb ha pont az ellentétes irányba, nagyon gyorsan, ahogy csak bírsz odaszaladsz és elkapod a nyakát. A nyakát kell, ha meg is akarod enni. Kipróbáljuk? – mondta reménykedve.
- Persze! Még úgyis éhes vagyok. – mondtam vigyorogva.
- Nézd, ott van egy fácán. Ezt még könnyebb elkapni, mert nagyobb a nyaka. De ha el akar repülni akkor ugorj érte.
Lelapultam a fűbe és elkezdtem felé osonni. Amikor elfordult, és a másik irányban csipegetett neki iramodtam és rávetettem magam. Sikerült! Elkaptam a nyakát!
- Ügyes vagy! – mondta elégedetten Sora.
- Jó tanárom volt. – mondtam neki, miközben elkezdtem enni a fácánt.
- Merre mennyünk tovább? – kérdezte, és közben töprengett.
- Nekem mindegy. A lényeg, hogy minél messzebb a mögöttünk lévő falutól. – felmordultam.
- Mert? Mi volt ott? – kíváncsi volt.
- Ott tartottak fogva... – újra morogtam.
- Oké. Mi lenne, ha elmennénk valami olyan helyre, ahol erdő van és sok nyúl meg fácán, esetleg vaddisznó.. – a „vaddisznó” szóra sunyin elmosolyodott,
- Vaddisznó?! De azt hogy öljük meg? – kérdeztem hitetlenül.
- Hát ketten sokkal több esélyünk van, mint egyedül. Egyikünk az orrát elkapja a másik meg az egyik mellső lábát. De az orra a lényeg…
- Miért??
- Mert ott nem tud megrugni és megtámadni sem, ráadásul nagyon kifárad abban, hogy lerázzon magáról.
- Honnan tudsz te ilyeneket? – s amint kimondtam összeszűkült Sora szeme.
- Az apám vadász kutya volt… - elfordult.
- Mert mi történt? Persze nem muszáj róla beszélned... – nem akartam tolakodni, de érdekelt.
- Egy vadászat során a vadász rosszul lőtt és apámat találta el... – háttal ült, de láttam, ahogy reszket a sírástól..
- Sajnálom. Tudom milyen érzés. – és szüleimre emlékeztem vissza.
- Na jó induljunk.. Ismerek egy ilyen helyet. Megyünk még arra amerre eddig mentünk, és pár hét és ott leszünk. Pont egy ilyen hely mellett születtem. Bólintottam, és olyan gyorsan futottunk, ahogy csak bírtunk. Nagyjából hasonló magasságúak voltunk. Egy boxer és egy akita. Sora és Hoshi. Úgy tekintettem Sorára, mintha a testvérem és a legjobb barátnőm lenne. Tetszett ez az új élet. Jobban, mint az előző. Itt szabad voltam, a magam ura. Nem voltam bezárva egy zárkába és nem kellett hittant tanulni. Örültem, és arra gondoltam, hogy ez az első jó dolog ami velem történik már jó ideje. Rohanás közben felvonyítottam. Imádtam hallgatni a hangomat, főleg amikor vonyítok. Sora rám nézett és mosolygott és ő is vonyított. Az ő hangja mélyebb volt egy kicsit, de ugyanolyan gyönyörű volt mint az enyém. Együtt vonyítottunk, ugráltunk és szökdécseltünk futás közben.
Megint egy puska törte meg a csendet. Sora egyből megállt, én is követtem a példáját. Óvatosan lépett, szinte nem is lehetett hallani a lépteit.
- Pszt. A közelben egy vadász van. Ugye jobbról hallottad a lövést? – suttogta.
Bólintottam, mert nem akartam semmi zajt csapni.
- Akkor, tempósan, de nem ló halálával elindulunk a másik irányba. Egy kis kitérőt teszünk.
Azzal elindult, és én mentem utána. Próbáltunk minél halkabban menni, mert nem akartuk, hogy meghalljanak. A fák közül valami lihegést hallottam, és szerintem ő is, mivel megállt. Mind a ketten egy kicsit lelapultunk a földre, és füleltünk. ó
- Valaki követ. – suttogtam ijedten.
- Már utolért. – mondta, és egy határozott mozdulattal megfordult.
Lassan, de én is megfordultam. Ott állt mögöttünk, és én nem tudtam, hogy most mi lesz velünk. Sora támadó helyzetbe állt és vicsorgott. Én meg csak dermedten álltam mellette, halálra rémülve.
Egy vadász állt szemben velünk, mellette a vizsla kutyájával. Döbbenten meredtem rájuk. Ismertem őket. Ez a vadász sűrűn járt be az intézetbe, de nem tudtam, hogy mi a neve. Ő mindig csak „kölyöknek” hívott. A kutyája neve Dodo. Amikor Dodo rám nézett felegyenesedett és nem morgott tovább. A vadász nem értette aztán a szemembe nézett és az arca megváltozott. Értetlenné változott, és suttogott valamit:
- Kölyök?! - a földre meredt, mert elgondolkozott.
Sora meglökött és elrohant a fák között. Én utoljára rájuk néztem én mentem utána, de Dodo követett. Sora ezt tudta, és egy idő után megállt, amikor már elég messze voltunk a vadásztól és Dodo felé fodult és morgott rá, de ő nem törődött vele, hanem engem bámult, és gondolkozott majd közelebb lépett.
- Hé, te.. nem ismerlek véletlenül? – mondta nekem Dodo elgondolkodva.
- De. – mosolyogtam rá – Hoshi. Az intézetből. Tudom furcsa, hogy most kutya vagyok, és én sem értem, hogy ez hogy történt, de örülök neki.
- Tudtam. – vigyorgott önelégülten – Egyébként köszi, hogy mindig hoztál nekem titokban az ételedből. Nagyon finom. Meg azt is köszönöm, hogy simogattál, és törődtél velem.
- Nagyon szivesen. De ha nem bánod,akkor mi mennénk tovább.
- Persze, megértem. Vigyázzatok magatokra. Sziasztok! – mondta, s azzal visszaszaladt a gazdájához.
Sora már nem vicsorgott, de értetlenül meredt rám, majd a távolodó Dodora.
- Ezt.. ezt.. ezt hogy értetted, hogy értetted, hogy „most” kutya vagy?? Mert eddig mi voltál ember, hogy egy intézetben laktál?? – a végén már mosolygott.
- Igen. Én ember voltam, de valami csoda folytán kutya lettem. Nem tudom, hogy-hogy de örülök neki.
- És erről mért nem szóltál eddig?! – mérgesnek látszott.
- Mert féltem, hogy hülyének tartasz, vagy rosszabb esetben itt hagysz.
- Dehogy is. Na mindegy. Most már ezt is tudjuk. Van még valami? – tette fel a kérdést már vidáman.
- Nincs. De induljunk, nehogy megtaláljon a vadász és lelőjön. – mondtam, s elindultam.
Sora jött utánam. Futottunk, s mint általában, most is versenyeztünk, hogy ki a gyorsabb. Általában Sora győzött, mivel ő véknyabb testfelépítésű volt. Ő gyorsabb volt, de én erősebb, és ügyesebb vadász, és én megelégedtem ennyivel. De valamiben közös volt a fajtánk: mind a két fajtát régen vadászatra használták. Csak az akitákat, azaz engem Japánban, mert gyors vagyok esős csontozatú és okos, őt meg Németországban, azért mert gyors, okos, de főleg azért mert neki vagy egy tulajdonsága: ha valakit méregből megharap és meg akarja tépni, akkor nem tudja elengedni. Egyébként mind a két fajtát főleg medvék ellen használták. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT![[[Tini Világ]]](/portal/tini-vilag/image/logo_1269720828.png "[[Tini Világ]]"){kind=logo}
