2. Még több csíny…
- Nova! Nova! Ébresztő! – hangzott egy hang – elaludtál! – ez anya hangja
- Micsoda? Mi az? Hány óra van? – kérdeztem kómás fejjel.
- Fél nyolc. Siess!
Azon nyomban pattantam ki az ágyból, mihelyst meghallottam, hogy hány óra van. Gyorsan összeszedtem magamat, felvettem egy nadrágot meg egy inget és rohantam a suliba, ahogy csak tudtam. Még jó, hogy találtam egy kis pénzta a zsebembe így tudok venni kaját belőle. Beértem a gimibe majd rohantam a szekrényemhez kiszedni a cuccokat órára, de az ajtó nem nyílt ki.
- Mi a franc? – mérgelődtem magamban.
- Jobban megnézem és láttam , hogy a szekrény ajtaja be van kenve valami ragasztóval. Mivel nem sikerült kinyitni az ajtót könyvek nélkül mentem órára, de mielőtt elindultam volna észrevettem egy cetlit a sarkánál, amire a következőt írták:
”Remélem, hogy nem fáztál meg tegnap a kis zuhanytól. Másrészt jó, ha szivacsagyú vagy. By: B.C.”
Egyből leesett, hogy ki az: Blanca Castell. Ki kell találnom valamit ellene, mert ez így nem mehet tovább. Viszont először órára kéne menni.
- Elnézést, hogy késtem! Elaludtam! – mentegetőztem a tanárnál.
- Máskor ne forduljon elő! Üljön le! – nézte el az előbbit és a helyemre utasított.
Blanca csak röhögött rajtam. Bemutattam neki, persze visszamutatott szokásához illően. Egy nap alatt ennyire megismertem volna? Mondjuk nem volt nehéz kiismerni, de sebaj majd visszakapja!
Egész órán unottan ültem, és azon gondolkoztam, mivel fizethetném vissza az adósságomat, de semmi se jutott igazán az eszembe. Szünetbe lementem a portára segítséget kérni, mert valamelyik hülye beragasztózta az szekrényemet. Hoztak kalapácsot, fűrészt még csavarhúzót is amire nem értem, hogy miért volt szükség. Legrosszabb esetben kiszedik az ajtaját és új szekrényt kapok, ami nem olyan jó, mert valahol a legeldugottabb helyen lenne az isten háta mögött. Olyat is hallottam már, hogy a pincében is vannak szekrények egerekkel együtt. A végén nagy nehezen sikerült kinyitni és megint elkéstem a következő óráról. Szerencse, hogy ma nincs dupla franciánk, így Blanca nem röhöghet rajtam azon az órán is, bár megteheti csak ne az én szemembe.
Kitaláltam valamit. A szekrénye szellőztetőjén keresztül teledobálom szilveszteri nagy konfetti darabokkal a szekrényét, hogy ha majd következőnek kinyitja rázúduljon az egész. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de elég ennyi is a megszégyenítéséhez. Ráadásul nem is veszélyes. A maiért kiragasztok egy cetlit amin egy gúnyfej van. Had tudja, hogy velem nem szórakozzon. Ezzel a konfettizéssel viszont délutánig várni kellett hogy mindenki hazamennyen nehogy beáruljanak. Addig elmentem venni egy csomó nagy méretű zacskós konfettit. Ilyet is csak egyszer vállalok be. Életem legtöbb elpocsékolt pénzét költöttem ma el.
Délután már nem volt a suliban senki. Körül-belül fél órán át pakolgattam a konfettiket. A kezem már teljesen el volt zsibbadva. Majd holnap reggel meglátjuk, hogy megérte-e ezért fáradozni.
Szándékosan mentem be a suliba egy kicsivel később. Ha ott állnék a szekrénye körül az gyanús lenne, de igazából már a cetlivel felhívom magamra a figyelmét. Valójában nem tudhatja, hogy van a szekrényében egy rakás konfetti. Ha ott lennék a fejemet leordítaná a helyéről, de így inkább később megyek be és meghúzom magamat a háttérbe és rám fogja az egészet, de én nem fogom tudni, hogy miről van szó, így senki nem hisz majd neki.
Blanca csak állt a halom színes lapok között. Csodálkozva nézek rá, mintha nem tudnám ki tette ezt vele.
- Te! – vett észre az ajtó mögül – Te voltál az! – fordította felém mérges tekintetét.
- Ki én? – röhögtem magamban.
Egy tanár kijött az egyik teremből mikor meghallotta a halál csöndet.
- Mi az gyerekek? Mi folyik itt? Mik ezek a konfettik? – kérdezősködött mérgesen.
- Ő tette ezt tanár úr! – próbálta rám fogni.
- Miből gondolod, hogy ő volt az? – kérdezett vissza.
- Mert nem adtam neki vissza ezt a tollat – mutatta fel az íróeszközt - amit kölcsönkértem.
- Sajnálom, de soha életemben nem láttam még ezt a tollat – adtam elő.
Blanca még jobban dühösebb lett, mint volt aztán elment a mosdóba rendbe szedni magát.
- Nova te meg készülj az órára! – utasította a tanár és én tettem eleget a kérésének.
Tudtam nagyon jól, hogy ezt még nem kicsit fogom megbánni. Kit érdekel, hisz úgyis csak szívjuk egymás vérét. Akkor meg nem mindegy, ha visszakapom, hiszen úgyis visszaadom és így tovább. Az egyik szünetbe persze visszakértem tőle a tollamat, amit kár volt. Mikor kereste a tárgyat a szekrényében valójában beragasztózta azt a végét amit a kezembe fog adni. Pillanatragasztó volt, így egyből hozzáragadt a kezemhez. Élvezetes lesz leszedni.