3. Decor
- Szia Nova! – üdvözölt anya – Mi újság?
- Le tudod szedni a tollat a kezemről? Pillanatragasztó volt.
- Hogy lett az pillanatragasztós? – csodálkozott rajta.
- Blanca… tudod az a lány akiről beszéltem.
- Szivat téged? – aggódott.
- Ja, de én is őt – erre a válaszra megcsóválta a fejét.
- Figyelj én most megyek, de fent találsz hígítót a szekrényben.
- Ok, köszi és szia! – köszöntem el tőle.
Nagy nehezen leszedtem a kezemről. A hígító elég büdös volt, ezért sokáig súroltam a kezemet, hogy kimenjen belőle a folyadék szaga. Hagyján a büdös szag, de anya? Mindig elmegy itthonról és sose mondja meg, hogy hova – mondjuk még nem is kérdeztem -, de azért megmondhatná.
Végre hétvége van és van időm elgondolkozni azon, hogy már két hete ismerem Blanca-t és totál idegesít. Lassan kifogyok az ötletekből, amivel tovább tudom hergelni. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy feladom és nincs több csíny a tarsolyomban. Vajon neki mennyi van még? Nem folytathatjuk örökké.
- Hahó! Itt vagy Nova? – dobálta valaki az ablakomat.
- Hé Rylie! Hányszor mondjam, hogy ne dobáld az ablakomat? - kiabáltam le neki.
- Akkor meg gyere már! Nincs ingyen a stúdió és a terem se – szólt Candy.
Hogy kik ők? A bandám tagjai: Rylie, Candy és Andy, aki Candy ikertestvére valamint én. Az előbbiek alapján Rylie az énekes majd basszus, dob és én lennék a gitáros. Valójában több fajta zenét játszunk. Rock, punk és a pop is jöhet. Próbáljuk többféleképpen előadni magunkat, hogy több embernek tetsszen a zenénk. Összeszedtem a cuccomat aztán siettem gyorsan le mielőtt leszedik a fejemet.
- Na végre, hogy leértél – sóhajtott Candy.
- Boccs! – kértem elnézést, aztán köszöntem a haveromnak – Cső Andy!
Nagyon jó csapat vagyunk. Legalábbis szerintem. Még általános iskola hetedik osztályában alapítottuk meg a Decor-t. Tudni illik ez a bandánk neve. Igazából nem jött ez a név sehonnan csak úgy kitaláltuk közösen. Minden szerdán és szombaton gyakorlunk. Már van egy csomó számunk és léptünk is fel vele. Eddig ötször, ha jól számolom. A következő a suli bulin lesz, ha minden jól megy.
- Nova! Neked nem tetszik véletlenül Blanca? – érdeklődött Andy.
- Mi van? Dehogyis! – elleneztem teljes erőből.
- Haver! Nem vagyon vak!
- Miből gondolod, hogy bejön nekem? Kész röhej a csaj!
- Nem is tudom. Talán, mert egyfolytában piszkáljátok a másikat és a múltkor is fél órán át csak róla beszéltél és be nem állt a szád.
Elhallgattam. Nem! Elakadt a lélegzetem. Kizárt dolog, hogy annyit beszéltem volna róla. Mikor volt ez az eset? Miért nem emlékszem rá?
- Lehetetlen! Örülök, hogy nincs a közelemben nemhogy még róla beszéljek.
- Hát jó! Te tudod! Nem szeretnék kötözködni.
Ezután megérkeztünk a próbaterembe, ami viszonylag elég tágas volt és csatlakozott hozzá egy stúdió is. A terem egyik falán volt egy nagy tükör, ami főpróbáknál hatásos nyugtató. Persze van olyan napom is amikor zavar a tükör. Ilyenkor szembefordulok a többiekkel amennyire ez lehetséges. Csak félig tudok, mert Rylie előttem van Andy meg mögöttem, így Candy felé szoktam fordulni. Az ütemre sokkal jobban odafigyelek ilyenkor.
- Hé szerelmes fiú! Készen vagy? – kérdezte Candy.
- Hagyjatok már békén! nem mondom többet, hogy nem tetszik!
- Akkor meg szedd összes magadat, mert mostanában nagyon szétszórt vagy – adott tanácsot.
Az a lány tönkreteszi az életemet. Még Candy is rám szólt pedig vele tök jó zúzni. Sokszor van, hogy elmegyünk hangszerüzletekbe és végignézünk mindent új cuccot. Sose vitatkozunk, mert nagyon jóban vagyunk egymással. A csapatban mindenki olyan, mintha a testvérem lenne. Mindannyian az általánosban találkoztunk először, ezért hálás vagyok a sorsnak, de… Candy mostanában olyan furcsa velem.
- Nova! – szólított meg Can’ - te vagy a legjobb gitározó társ!
Na ez a mondat kicsit kijózanított. Hogy gondolhattam olyat, hogy megutált? Mostanában tényleg furcsa vagyok. Tök gáz!
Próbák után megittunk egy juice-t, ami hagyomány volt nálunk, aztán egyből mentem is haza. Otthon nem csináltam már semmit. Nem agyaltam ki Blanca ellen semmit csak feküdtem az ágyamon és néztem a fehér plafont majd egyszer csak bealudtam. Felkeltem olyan tíz-tizenegy óra körül arra, hogy csapódik az ajtó. Halk léptekkel kimentem a szobámból a lépcsőhöz, hogy megnézzem ki az, de nem ért nagy meglepetés, mert csak anya volt. Vagyis mégis. Hogy-hogy ilyenkor jön haza? Holnap mindenképp megkérdezem tőle, bár szinte biztos, hogy a munkájára fog hivatkozni. Visszamentem tovább aludni. Holnap is nap lesz valahogy azt is túl kell élni.