5. Jó hír
Egészen másnap tizenegy óráig aludtam. Fájt a fejem a sok alvástól, ezért lementem egy kis tejet inni. Benéztem anya szobájába, hogy ott van-e. Aludt. Behalás, hogy még nálam is többet alszik. Volt kitől örökölnöm. Örülök, hogy jár valakivel legalább ő boldog. Ma próbára kellene mennem, de nincs sok kedvem. Össze kellene szednem magam, mielőtt jönnének. Fent lefürödtem, felöltöztem majd eltettem egy kis pénzt juice-ra. A lépcsön lemenet megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám.
- Igen, tessék! Ki az? – kérdeztem az illetőtől, mivel nem szokott ismeretlen hívni.
- Szia Nova! Juliette tanárnő vagyok. Az igazgató úgy döntött, hogy a Decor felléphet a suli bulin – jó hír?
- Ezt most komolyan mondja? – kerekedett a szemem mihelyst meghallottam.
- Igen. Én vagyok a buli szervezője. Készüljetek sokat a szünetben, mert két próbátok lehet csak rövidítve.
- Rövidítve? Mert milyen hosszú legyen? – furcsálltam ezt a rövidítést.
- Egy órára törekedjetek – így már értem – meg tudjátok csinálni?
- Kicsit sok, de természetesen meg – most meg a hossza miatt kerekedik a szemem.
- Akkor rendben van. Szünet után hétfőn keressetek majd meg. Ja és szólj a többieknek is, hogy mi a helyzet. Szia!
- Köszönöm az igazgatónak és, hogy felhívott. Viszlát!
A hatodik koncert! Igen! Ráadásul feles koncertidő: egy óra. Miénk lesz az egész este még, ha a ráadás számokat is beleszámolom több lesz pár perccel. Érkezzenek csak meg a többiek. Van valami jó dolog a suliban. Le kellene állnom, de nem nagyon tudok, hisz ez egy remek lehetőség. Ültem az ablak előtt egy bögre tejjel és néztem, mikor jönnek. Tej… még mindig fáj a fejem. Nem telt el sok idő meg is érkeztem.
- Ne nézzetek hülyének! Nem fogjátok elhinni, amit most mondok! – mentem ki az ajtón.
- Na mi az? – néztek rám ’még’ unott fejjel.
- Suli buli koncert! – körül-belül azt a hatást értem el náluk, mint a tanárnő nálam.
És akkor most sorba:
Rylie: „Az egész suli hallhatja a hangomat!”
Candy: „Szétzúzom a falakat!”
Andy: „Szétrepesztem a falakat!”
Candy-ről és Andy-ről meglátszik, hogy testvérek. Rylie-nak meg az a csöpp kis egója.
- Én meg olyan ráadásszólót adok a közönségnek, hogy csak úgy ámulnak majd! – mondtam ugyan olyan lelkesen, mint a többiek.
Hihetetlen, hogy a Decor idáig eljutott. Siettünk a próbaterem felé összeállítani az egy órát. Anyának írni kellet volna egy cetlit, hogy fellépünk és örüljön meg, hogy elmentem. Biztosan tudja majd, hogy hol vagyok, hiszen mondtam neki tegnap. Akkor nincs gond. Az út közben mindenki ujjongott. Az idő is jó volt, hangulathoz illő. Mikor megérkeztünk a terem elé lépteket hallottam a terem mögött, ezért mindenképp megnéztem, hogy ki az. Halkan mentem nehogy meghalljon. A fejemet éppen, hogy kidugtam a fal mögül egyből vissza is húztam. Blanca ült az ablak előtt. Bementem és elmondtam, hogy ki ül ott. Mivel Rylie jóban van vele, ezért kiküldtük beszélni vele. Mi addig az ablaknál hallgatóztunk.
- Te mit keresel itt Blanca? – szólt neki Rylie.
- Te mit keresel itt? – kérdezett vissza.
- Jó lehet, hogy bent kéne lennem, de észrevettelek és idejöttem.
- Hogy érted, hogy bent kéne lenned? – kérdezte furcsállóan.
- Mivel én vagyok az énekes bent kéne lennem.
- Micsoda? Te énekelsz itt mindig? – akadozott a hangja.
- Azt hittem, hogy ezt tudod.
- Nem tudtam eddig.
- Akkor válaszolsz arra, hogy miért ülsz itt? – kérdezte újra Ry’.
- Egyszer eljöttem itt mikor próbáltak, vagyis próbáltatok és az óta mindig itt ülök és hallgatom a zenéteket.
Mindannyian megszeppentünk. Egy kicsit hangosak voltunk odabentről így meghallott minket.
- Ki az? – nézett Blanca fel az ablakba – Te? – nézett rám mérges szemmel.
- Miért nézel rám így? – nem értettem, hogy mi a baja.
- Mintha te nem tudnád! – vágta hozzám.
A könnyei majd kicsordultak a szeméből. Mivel biztos voltam benne, hogy nem akarja, hogy lássam elfutott. Szóval szereti a zenénket. Miket nem hallok. Ez jó, de mégis mi baja lehet? Azt mondta, hogy tudom, de sajnálom, nem tudom és nem értem ezt az egészet.
Rylie visszajött és elkezdtük az összeállítást. Hihetetlen, hogy egy teljes egész óra. Tizenöt szám simán belefér. Rendesen el fogunk majd fáradni. Sose volt fél óránál több időnk egy fellépésre.
- Nem az úgy nem jó!  A „Szeretném ha…” legyen a ráadás! – nyavalygott Rylie.
- Na jó, de csak a kedvedért! – kacsintott rá Candy.
- Hazug! Te is úgy akartad volna!
- Elég legyen! Fejezzétek már be! – választotta szét Andy a lányokat a birkózásból.
- Amúgy Candy kezdte – szálltam be a beszélgetésbe.
- Úgy van! – bújt a hátam mögé a kis énekesnőnk.
- Mi van? Te kinek az oldalán állsz? – kérdezte Can’ játszva a sértődöttet.
- Szerintem Rylie-én áll – adott helyzetjelentést Andy.
Nagyjából így telte a napom. Hihetetlen mennyi hülyeséget kibírok mellettük. Ry’ kedvéért, pedig muszáj volt egyszer eljátszani a „Szeretném ha…” számot. Ez a kedvence nincs mit tenni. Meg ahogyan Blanca-val beszél. Nem gondoltam volna még a legvadabb álmaimban sem, hogy Blanca tud valakivel normálisan beszélni. Ezen kívül még mindig nem jöttem rá, hogy mit tudok. Szerintem, csak hiszi, hogy tudom. Olyan rossz, hogy kimondani sem meri? Nem értem.