9. Visszaemlékezés
Reggel nem tudtam mit kezdeni magammal. Hol vagyok egyáltalán és mi ez az erős nyomás a fejemben? Olyan mintha valami vagy valaki össze akarná zúzni a fejemet. Mikor odanyúlok nincs ott se kéz se valami szerkezet. Kinyitom a szememet és minden forog körülöttem. Elsőnek alig láttam valamit, aztán kitisztult a kép, de még így se tudtam feltérképezni a helyet ahol vagyok. Megpróbáltam felülni, de a próbálkozásom sikertelen volt. Egyből visszazuhantam az úgy, mintha valaki visszarántott volna. Mi folyik itt? Vártam még néhány percet hátha enyhül a fájdalom, hogy utána felállhassak. Feküdtem még egy ideig, aztán összejött a dolog, felemeltem a fejemet és körülnéztem. Körülöttem zöld volt minden. Rózsák, begóniák, nagy bokrok és fa is volt. Nem értettem az egészet, ezért ráálltam a lábaimra amennyire ez lehetséges lehetett abban az állapotomban. Előttem egy épület állt. Nézem ki a fejemből majd beugrott a hely, ami valójában a mi házunk volt, de mit kerestem én a bokrok között? A lábszáraim sajogtak és a bal bokám is fájt. A kezeimen horzsolások voltak és egy nagyobb vágás. Valószínűleg a bokor ágai karcolhattak meg, vagy ki tudja. Miközben próbáltam megközelíteni a házunkat elgondolkoztam azon vajon hogy ébredhettem a saját kertünkben. Azt hiszem koncertünk volt tegnap és jól éreztük magunkat. Aztán mi történt? Elértem a terasz lépcsőjét, amin négykézláb kellett felmásznom. Mikor felértem szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a teraszajtó zárva van. Kénytelen voltam valahogy előre menni és ott bemenni. Mivel nagy házunk van nem volt könnyű eljutni odáig. Szerencsémre elértem a kilincset és nyitva is volt. Mihelyst beértem és becsuktam az ajtót azonnal kiterültem a kőre. Azt hiszem anya meghallotta az esésemet, mert következőnek már az ő arcát láttam.
- Jézusom! Kicsim jól vagy? – ölelt magához – mi történt veled?
Kérdezősködött, mint egy rendes, óvó anya. Jó volt hallani, hogy valaki beszél hozzám. Sajnos nehezemre esett megszólalni, így csak ennyit tudtam válaszolni:
- Nem tudom – aztán talán elájultam.
Fogalmam sincs még mindig, hogy mi ez az egész. Megint máshol ébredek. Ez most az ágyam és álmodtam az egészet. Nem, nem hinném, mert tényleg fájnak a lábaim. Újra megnézem, hogy hol vagyok megint. Fehér fal, fehér takaró tulajdonképpen szinte fehér volt minden és pasztell színek díszítették. Jobbra és balra is néztem. Anya ült ott és a szemeiből kiolvastam a bajt.
- Anyu? Mi ez a hely? – nyitogattam a szemem.
- Ne beszélj sokat. Korházban vagy – hogy hol?
- Miért vagyok én ezen a helyen? Nem értek semmit.
- Majd megtudod. Most inkább pihenj – mondta halkan.
Azt tettem valamint gondolkoztam. Vajon hazavittek, vagy egyedül mentem haza!? A többiek mit csináltak az este? Blanca betartotta az ígéretünket? Fogalmam sincs. Elegem van. Szeretnék megtudni mindent, ami ez előtt történt. Talán elaludtam, mert mire felkeltem a többiek arcát pillantottam meg. Pislogtam, hogy jobban lássak, mert újra szédültem kicsit.
- Drága kis gitárosunk ne halj meg! – ölelgetett Rylie és szinte folytak a könnyei.
- Nyugi énekeskénk nem fogok! – simogattam meg a fejét miközben mosolyogtam az előbbin.
Hiába néztem a másik kettő szemébe nem tudtam mit kiolvasni belőlük. Furcsán néztek rám. Remélem semmi komoly. A korháznál úgy se lehet rosszabb.
- Elmondanátok mi a gond? Talán az infúzió a bal kezee…. – tágultak szemeim - …mi van? Infúzión vagyok? – lepődtem meg nem kicsit.
- Igazából nem. A tegnap este – látszott az arcán, hogy valami nem stimmelt.
- Ki vele! Mi történt? – adtam nekik a parancsot.
- Teljesen részeg voltál ez tény – mondták - , de még ha csak részeg is lettél volna…
- … miért? Nem csak részeg voltam, vagy hogy érted? – értetlenkedtem, hisz nem értem, amiket összehord.
- Blanca is. Koncert után odament hozzád és téged is leitatott, de akkor már ő is részeg volt jóformán. Aztán együtt táncoltatok és kitaláltátok a részeges táncot. Ráadásul tapogattátok is egymást miközben jól éreztétek magatokat. Mikor mentünk hazafelé egymásba karolva énekeltetek és mindenen röhögtetek. Ekkor még mindketten megittatok egy üveg pezsgőt.
- Tényleg ez történt? Az nem lehet! – néztem rájuk tagadóan.
- Pedig ez volt és megnyugtatlak, hogy csók nem történt.
- Az a szerencse, de hogy lehet, hogy elfogadtam már az első pohárral is? – kérdeztem.
- Ezt mi se tudjuk. Talán fel voltál pörögve és miközben szomjas voltál elfogadtad azt amit adnak.
Ez nem lehet igaz! Biztosan nem! Azért annyira észnél lennék, hogy Blanca-val szórakozzak, vagy nem? Azt is tudom, hogy nem szívatnak, mert tényleg nem emlékszem semmire.
- Blanca emlékszik valamire? – mihelyst megkérdeztem anya berontott.
- Fekszik egy lány itt és az a neve, hogy Blanca és elvileg a ti sulitokba jár - erről még az ikrek sem tudtak, mert ők is meglepődtek.
- A teljes neve Blanca Castell? – bólintott egyet rá anya – oda kell mennem! – próbáltam felállni.
- Nem! Te ott maradsz az ágyban! – parancsolta anya.
Mivel muszáj volt itt maradnom; megkértem a többieket, hogy kérdezzék ki. Igazából az lenne jobba ha kettesben beszélnénk meg az egészet. Azt gondoltam, hogy fél órát kell várni, mire visszaérnek Andy-ék, de nem. Pár perc múlva benyitottak az ajtón és vendéget hoztak magukkal. Ki lenne más, mint a részeges társam. Ő is ramatyul nézett ki legalább annyira, mint én.
- Hello! – köszöntem neki – Jól vagy?
- Ezt még te kérdezed? Nem tudom ki nem tud felállni.
- Jaj de nagy valakinek a szája. Nem én ülök tolókocsiban.
Így ment egy jó ideig. Candy-éken látszott, hogy ez már nekik is sok, hiszen még a korházban betegen is civakodunk. Anya csöndes szemlélő volt. Róla jut eszembe, hogy Blanca néha rossz pillantásokat vetett rá, de miért? Talán köze van ahhoz, amit nem tudok? Biztosan. Mindenesetre mi is meguntuk a vitatkozást és nem szóltunk egymáshoz. Tök gáz! Még én is felhúztam magam miatta. Néha azt gondolom, hogy olyanok vagyunk, mint két sértődős kisgyerek, akik nem csipázzák egymást.
Később a doktor benyitott. Levettek az infúzióról és végeztem még pár vizsgálatot. Persze nem csak rajtam, hanem Blanca-n is. Kiderült, hogy nincs különösebb bajunk csak karcolások és néhány ártalmatlan vágás. Ezt azért jó tudni meg hogy hétfőre már nem lesz semmi bajunk. Ezek után haza is engedtek minket. Még fájtak a lábaim és nehezen tudtam felállni, ezért segítségre volt szükségem és további pihenésre. Mindegy. Úgyse volt jobb dolgom a hétvégén, mint a pihenés. |
AJÁNLOM AZ OLDALT![[[Tini Világ]]](/portal/tini-vilag/image/logo_1269720828.png "[[Tini Világ]]"){kind=logo}
