4. fejezet

Igazából a történet a keresztszüleimnél kezdődik. Földet műveltek, ez volt az életük, de amikor elértéktelenedett a birtokuk, adósságokba hajszolták őket. Tőlünk is kértek kölcsönt és Raynoldséktól is. Aztán, mivel nem lehettek gyerekeik és az adósságok is csak tornyosultak, mindketten öngyilkosok lettek. – Iris vonásai megkeményedtek, látszott, ezt visszataszítónak tartja – Így itt maradt a nagy adósság a szüleim (akik akkor azt a távoli rokont kivéve az egyetlen élő családtagok voltak) nyakán.

Szerencsére, nagy részüknek vissza tudták fizetni az összeget, csak Raynoldsék maradtak. Próbáltak egyezséget kötni és időt kérni tőlük, hisz akkor már napról napra éltünk, de ők ragaszkodtak a pénzük mihamarabbi visszafizetéséhez.

A szüleim szépen lassan össze is szedték a kölcsön értékét, de addigra már Raynoldsék intézkedtek­… - itt elcsuklott a hangja és csak nagy nehezen tudta folytatni mondanivalóját – Raynoldséknak nagy ismeretségi körük van… csupa rosszindulatú ember… és hát, aki az egyikük ellensége, az a többié is… egyik nap elkapták a szüleimet és megölték őket… - ekkor nem bírta tovább elfojtani a zokogását. Kitört belőle és percekig nem bírta folytatni a történetet. Edmund ökölbe szorította kezét, és már értette, miért volt az ide vezető úton olyan ideges Iris, amikor találkoztak Philip-pel. Edmund minden áron igazságot akart szolgáltatni.

És most tartunk itt… hogy minden egyes napomat egy elrejtett helyen kell töltenem, nehogy rámtaláljon a Raynolds család… minden reggel, amikor felébredek az az első dolog, amire gondolok, hogy mi lesz, ha megtalálnak? – ekkor Edmund ránézett Iris arcára. Ebben a lányban benne volt egy élet szenvedése. Sőt, a pillantása még meggyötörtebb volt ebben a percben. Mintha nem is ő lenne… Edmund elgondolkodott… mi lenne, ha neki kellett volna ezt átélni? Ő milyen lenne? Hogy viselkedne? Még élne?… – De kérlek, ne sajnálj! Nem volt nekem annyira rossz múltam! Tulajdonképpen, ha nem lenne nagy a képzeletem, és nem tudnám meglátni a kis dolgokban a jót, sokkal rosszabb lenne… azért ez a helyzet annál százszor jobb…- Iris mosolygott, örült, hogy végre elmesélte a történetet. Edmund is örült, mert végre mindent tudtak a másikról… viszont iszonyatos kegyetlenségnek ítélte, hogy mások hibája miatt elvették Iristól a szüleit. Ez nem hagyta nyugodni… sehogysem…